4. rész

4. rész

-          Lányok! Megjöttünk!

-          Üüühhh.

-          Ne mondjátok, hogy még alszotok.

-          Nem alszok már anya.

-          De én még igen. – nyögtem a kispárnámat a fülemre nyomva.

-          Sochi, kelj fel! – jött a parancs lentről – Kelj fel, mert nem sokáig leszünk itthon.

-          Kigondolta volna. – dünnyögtem.

Levánszorogtam az emeletről és a konyha felé vettem az irányt.

-          Héj Sochi. Good Morning!

-          Better Morning! – nyögtem oda Billnek, anyánk élettársának.

-          Lili el kell menetek apuhoz. Nem tudom még meddig leszünk el. – jött a konyhából anya hangja.

-          Ez mióta probléma. Ha jól emlékszem eddig is mindig én vigyáztam a húgomra és kifogástalanul.

-          Chh, hol van itt a kifogástalanság. Auu. Anya Unni megütött.

-          Nem is ütöttem. Löktem.

-          Na, ezért mondtam, hogy apátokhoz kéne költöznötök.

-          Ja, logikus. Alig egy hete költöztünk be az új nyugis életünkbe, már éppen kicsomagoltunk, amikor jön az a király kis ötleted, hogy húzzunk már le apához Busanba, mert hirtelen úgy érzed, nem vagyunk képesek felnőtt nélkül túljutni a csődjeinken. – néztem anyára.

Lili behúzta a nyakát és gyorsan a hirtelen mannává változott kakaójára koncentrál kissé talán túlságosan is. Anya arca a dühös felnőtt arcba vágott át.

-          Nem tűröm az ilyen beszédet kisasszony.

-          Naná, ha tűrnéd most nem szóltál volna érte.

-          Lementek apátokhoz, mert azt mondtam.

-          Nem megyünk le apához, mert azt mondtam.

-          Nem látom be, hogy milyen akadálya lenne annak, hogy eltöltsetek ott egy pár napot.

-          Én viszont csak az akadályát látom. Kezdjük ott, hogy a suli már elkezdődött, de én és Lili még nem is láttuk, hogy hol vannak a sulik. Lili le van maradva az első osztályban.

-          Ez nem probléma. Ismered Lilit. – mosolygott anyám a húgomra.

-          Igen képzeld, én valóban ismerem. Másodszor pedig nem értem hirtelen miért lenne szükségünk egy felnőttre. Hiszen egész idáig csak ketten voltunk Lilivel. Mikor apával még együtt voltatok bevallom még érdekeltünk benneteket. Aztán jött Ashley, aki egy kurva, és Bill, aki Bill. És onnantól fogva mindig bébiszitterekre voltunk bízva, aminek az egyetlen előnye az, hogy 8 nyelven tudunk pizzát rendelni. Aztán nem sokára a bébiszitterek is lekoptak és már csak ketten voltunk. Hát mond meg nekem anyuci, hogy lehet, hogy csak most kezd érdekelni, hogy mégis mi a jó büdös franc van a gyerekeiddel, amíg te és kedvesed éppen utazgat és tervezget?

-          Lementek az apátokhoz. – szűrte a fogai között.

-          Na azt nézem én meg, hogy kényszerítesz minket.

-          Csengettek! – jött Bill hangja a nappaliból.

-          Hát akkor emeld fel a királyi seggedet, menj az ajtóhoz, nyomd le a kilincset és nézd meg hogy ki az te gyökér.

-          Sochi! Azonnal takarodj fel a szobádba!

-          Már itt sem vagyok.

Felcsörtettem a szobámba és jó tinédzserhez méltóan becsaptam magam után az ajtót. Gyorsan felöltöztem és az ablakhoz léptem. Hála neked Diófa simán ki tudok szabadulni innen. Kiékeltem az ablakomat és már is egyensúlyoztam az ágakon. Körülbelül egy perc múlva már az erdőben sétáltam és pufogtam magamban.

-          Elmentek apátokhoz, mert azt mondtam. – utánoztam az anyánkat – Jesszus, mégis mit képzel. Hogy oda dob minket a hiénának és nem ellenkezünk. Ha még egyszer egy légtérbe kell tartózkodnom azzal a nőnek nem nevezhető képződménnyel én megtépem. Hogy tudott apám egy ilyen nőt összeszedni? Hiszen olyan, mint egy zsiráf. Az ember megnézi, de haza nem vinné. Hát apám haza vitte. Sőt még luxus ketrecet is adott neki. Szegény zsiráfok. Egy ilyen nőt nem lenne szabad hozzájuk hasonlítani. – megtorpantam és körül néztem – Remélem, csak a mókusok hallanak.

Elértem egy korhadásnak indult kis akáchídhoz. Átmentem rajta és megtorpantam.

-          Hmm. De ja vu. – motyogtam és tovább sétáltam egyenesen előre.

Nem nagyon figyeltem, hogy merre megyek, csak mentem és gondolkoztam.

-          Nem tudom ki csengetett, de pont jókor jött. Már csak azért sem fogok elmenni apához.

Valami reccsent mögöttem én pedig 180 fokos fordulatot vettem egy pillanat alatt. Nem láttam semmit.

-          Mitől lett ennyire hideg? – húztam össze magamon a pulcsimat.

Felnéztem az égre.

-          Oh. Hát ettől.

Tipikus. Nem is én lennék, ha nem akkor jutna eszébe az időjárásnak vihart küldeni fölém, amikor nincs felettem semmi, ami megvédene. Felhúztam a kapucnimat és körbe néztem, miközben egyre sötétebb és hidegebb lett. Fényt láttam a távolban.

-          Olyan, mintha egy ablak fényei lennének.

Elindultam a fény irányába. Időközben elkezdett villámlani és dörögni szóval rákapcsoltam. Mire beestem a hatalmas vaskapun, ami a házhoz tartozott már totál eláztam és teljesen szétfagytam. Remegve estem neki az ajtónak. Szó szerint neki estem, mert hogy megbotlottam a lábtörlőbe. Nem láttam csengőt csak egy kopogtatót. Hozzávágtam a kopogtatót párszor az ajtóhoz, mire hatalmas visszhanggal kongott az egész ház.

-          Öhm. Remélem nem Drakula háza ahova bezárta Jonathan Harkert. Az egy eléggé para sztori. – tűnődtem ismét felemelve a kopogtatót és még egyet koppintottam, de semmi hatása nem volt a visszhangot leszámítva. – Hát jóóóó. Akkor benyitok. – mondtam hangosan, mintha bárki hallhatná.

Lenyomtam a kilincset, ami könnyedén, enyhének nem nevezhető nyikorgással, csúszott le, majd a kilincs kicsusszant a kezemből és kivágódott az ajtó a húzat hatására.

-          A picsába, a picsába. – pánikoltam be az ajtó csapódásra

Nem szerettem volna, ha az ismeretlen menedék adóimnak máris jönnöm kéne egy ajtóval. Gyorsan berohantam és neki feszültem az ajtónak. Nagy nehezen sikerült becsuknom, csak azzal nem számoltam, hogy bent vak sötét van.

-          Sötét van. – suttogtam, de gyorsan befogtam a számat nehogy valaki válaszoljon, mert akkor bepisilek ijedtemben.

Gyorsan elkezdtem kapcsoló után tapogatózni, de a világért nem találtam volna meg. Nem is volt rá szükségem. Egyszer csak világosság támadt a hátam mögül, vagy csak eddig nem vettem észre, hogy ott van. A kandallóban tűz égett. Fincsi meleg tűz. Körbe sandítottam és odarohantam a tűz ölelő fényébe, majd egyből hátat fordítottam neki, hogy ismét körbe nézzek, de semmit nem láttam. Szó szerint semmit nem láttam olyan vaksötét volt.

-          Hogy nem vettem észre ekkora sötétségben a fényt? – kérdeztem, mint egy magamtól, miközben oda fordultam a tűzhöz és leültem elé magamat melengetve. – Háá. – jutott eszembe – Már tutira észrevették, hogy nem vagyok otthon. Vajon mikor mennek el megint… Te jó ég a húgom! – csaptam a homlokomra – Ennyi eszem van. Vissza kell mennem. – motyogtam mialatt éppen dörgött egyet, de ez nem nagyon hatott meg, főleg mert a remegő húgomat jutatta eszembe.

Elindultam az ajtó felé, amikor mindent betöltött a fény, ami egy pillanatra frankon el is vakított.

-          Te mit keresel itt? – kérdezte egy hang a hátam mögött.

Megpördültem a tengelyem körül és a lépcső felé kaptam a tekintetemet. Ott állt előttem a faszkalap, aki be akart lökni a kocsik közé. Szóval ez a szomszédunk háza.

-          Hallgatlak. – mondta, de nem tudtam válaszolni, mert ebben a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó ismét.

-          Ne legyél mogorva Jungkook. – jött be Jin a húgommal a nyomában.

A húgommal a nyomában? Mi van?

-          Lile te meg, hogy… - néztem felváltva a húgomra és Jinre.

-          Anyáék elmentek, ahogyan te is. – sétált el mellettem rám sem nézve és bement valahová, ami nem tudom, hogy mi volt, mert hogy még nem jártam itt ahogyan ő sem.

-          Lili. – szóltam utána.

-          Az anyukád nem tudta hirtelen kire bízni, ezért felajánlottam, hogy megkeresünk, és ma itt maradhattok.

-          Itt? – kérdeztem ijedten – Mindegy is. – szóltam gyorsan, hogy ne válaszoljon – Nekem ezt most helyre kell hoznom. – mondtam és a húgom után indultam. – Lili. – léptem be az ajtón a… a mosókonyhába. Hmm. Egész hétköznapi. Koporsókat meg pókhálókat vártam. – Ne haragudj rám Liliput. Nem gondoltam, hogy nem érek vissza időben.

-          Unni. – fordult hozzám komolyan – Mivel Jin oppá hozott el elfelejtem, hogy nélkülem léptél le. Szóval most jól figyelj. Ez az egyetlen esélyem. Ma este biztos, hogy képes leszek magamba bolondítani. Főleg mert a rózsaszín pizsamámat hoztam.

-          Pedig már azt hittem a Spongyabobosban hódítasz majd. – motyogtam teljesen elképedve.

-          Szóval a következőket fogjuk tenni.

-          Fogjuk?

-          Amikor az éjszaka eléri az éjfélt és az ég dörög meg villámlik, én sikítok egyet mire Jin oppá beront a szobámba és velem marad. Ez lesz az én esélyem. A szereped pedig az lesz, hogy menj és szépen tévedj el a házban. Azt hiszem ez a te képességeidhez mérten nagyon is megfelelő szerep. Megbeszéltük? Remek. Akkor gyere és játszd el, hogy féltem, de már megbocsájtottam. – lépdelt ki mellettem a húgom.

-          Ez egy nagyon hosszú éjszaka lesz. – motyogtam magam elé bámulva.

Kiléptem a húgom nyomában a mosókonyhából és a kandalló körül összegyűlt népi gyülekezetre megtorpantam.

-          Minden rendben? – kérdezte Jin.

-          Minden a legnagyobb rendben. – ült le mellé a húgom, mire páran felkuncogtak.

-          Tévedtem. Ez egy nagyon kínos este lesz. – bámultam a 7 srácra, akik visszabámultak rám.

-          Lányok. Ők itt Suga, J-Hope, Jimin, Rap Monster, V és Jungkook.

-          Aha. – mondtam, mire megkordult a gyomrom. Tegnap este még ettem zuhanyzás után, de azóta nem.

-          Mindjárt vacsorázunk. – mondta Jin felállva és szerintem a konyhába ment.

Vacsora? Te jó ég meddig sétálgattam az erdőben?

-          Figyelj csak Lili. Mi lenne, ha Jin után mennél? – kérdeztem.

-          Rendben Unni. – dorombolta a húgom, de az ajtóban visszafordult és egy hatost formázva a kezével mutatta, hogy jó munkát végzek, majd el is tűnt a konyhában.

Oda sétáltam a kandallót körül állókhoz.

-          Hogy is van az, hogy csak úgy random elkezdünk üldözni két lányt, - néztem végig rajtuk – majd meg is próbáljuk őket kinyiffantani? – állapodott meg a szemem Jungkookon.

Miközben a szemébe néztem újra körvonalazódott bennem egy gondolat, ami az utóbbi napokban beleszőtte magát a fejembe. Ő a vadász és én vagyok a préda.