8. rész

8. rész

Nem sok időm volt felfogni, hogy pontosan mi is történik velem. Így a szívroham is elkerült. Nem telt bele 5 percbe csikorogva fékezett le a házunk előtt.

-          10 perc. Ennyit engedélyezek. Ha tovább maradsz, itt hagylak.

-          A te hibád. Ne alkudozz!

Válaszul felbőgött a motor.

-          Most jön az a rész, hogy meg kell ijedjek? Vagy majd figyelmeztetsz előtte?

Rám vigyorgott és elkezdte rángatni a kocsit.

-          Jó-jó, felfogtam. – nyitottam ki a kocsi ajtót.

Éppen a lakáskulcsommal szórakoztam, amikor meghallottam a hangját.

-          A beszólogatásak mínusz 2 perc. A kulccsal szenvedés mínusz egy perc.

-          A fel nem ébresztés plusz egy pofon. – kiabáltam vissza és már el is tűntem az ajtó mögött.

Rekord sebességgel kapkodtam össze a cuccaimat. A felöltözésem még a lépcsőn is tartott. Ránéztem a faliórára. 12 perc és becsengetnek, nekünk pedig még be kell érnünk a városba.

-          Bassza meg. – rohantam az ajtóhoz és felrántottam.

-          Nana, nem beszélünk csúnyán.

-          Húzz vissza a kocsiba és indíts. – kiabáltam rá idegesen – Egyáltalán minek szálltál ki, ha sietünk.

-          Gondoltam segítek öltözködni. - magyarázkodott a válla felett visszaszólva.

És sikerült. Nem tudom, hogy csinálta, de sikerült. Pontosan 10 perc múlva már rohantam a suli felé.

-          Te nem jössz? – torpantam meg.

-          Hülye vagy? Rontsam el a jó híremet azzal, hogy egyszer beérek időben.

Csak pislogtam rá. Én régen nem direkt késtem, de ezek szerint a Jungkookok miatt hitte azt mindenki, hogy igenis direkt csinálom. Ránéztem a telómra 1 perc és csengetnek. Megfordultam és rohantam fel. Az első dolog, amit az egész suliból láttam az egy hát volt, amibe belefejeltem.

-          Bocsánat. – mentegetőztem, amint kifeszegettem a képemet a srác lapockái közül.

-          Ejnye-ejnye, új lány. Már késünk az első napon. Fúj, te bűzlesz.

-          Nem akadok most fent ezen a megjegyzésen, mert késében vagyok.

Ebben a pillanatban becsengettek én meg azt sem tudtam, hol van a terem ahová mennem kell.

-          Pontosítanék. Te már el is késtél.

-          Te is. – néztem rá az elkésettek nyugalmával.

-          Ez csak egy kis időpont elnézés.

-          Hányadik?

-          Ja, de vicces ez az Újlány – mondta komolyan – És ismerős.

-          Örülök, hogy mély nyomot hagytam benned. Kai.

-          Ja, te vagy. – ment el egyből a kedve.

-          Mi az, hogy „Ja, te vagy az.” – utánoztam a hangját.

Erre nem felelet csak unottan bámult a hátam mögé. Mivel nem nagyon reagált, gondoltam ezen a ponton szakadt meg a társalgásunk, ezért már nem figyelve rá magam elé vettem a táskámat és elkezdtem keresni a papírókat, amiket az ofőmtől kaptam.

-          Hmm-hmm. – piszmogtam – Irodalom. – molyosodtam el mikor végre kiderítettem, hogy milyen órám lesz.

Ránéztem Kaira. Úgy csinált, mint aki szimatol a levegőbe. Ránéztem az órámra.

-          Nem kéne már órán lenned?

-          Hogy? – illetődött meg.

-          Már 16 perce mennek az órák. Most már eleget késtél a jó hír érdekében. – mondtam, majd kikerülve őt indultam meg az első emelet felirat felé.

-          Milyen órád lesz? – futott mellém, a válaszomat meg sem várva kikapta a kezemből a lapokat és elkezdte tanulmányozni – Irodalmad lesz. Pont, mint nekem. Járhatunk, ha gondolod.

-          Mi? – fékeztem le.

-          Egyből félre érti. –emelte a tekintetét gondterhelten a plafonra, mintha valami felsőbbrendű személynek mondaná – Járhatunk irodalomra együtt, ha gondolod.

-          Ezt hogy érted?

-          Mivel új vagy megengedem, hogy mellém ülj. – kerülte ki a kérdésemet - Akkor legalább elmegy ez a bűz a bőrödről. – vizsgálgatta a nyakamat.

-          Elképesztő milyen szintű nagyképűség van az itteni srácokban. – motyogtam ott hagyva őt.

-          Akkor ez most nem? – kiáltott utánam.

Oda sem figyelve rá folytattam az utamat. Nem teltbele sok időbe mire megtaláltam a termet és egy mély lélegzetvétel után bekopogtam.

-          Igen? – jött egy férfihang.

Benyitottam. És megkerestem a szememmel a tanárt, aki a tanári asztalon ült, lóbálta a lábát és egy könyvet tartott a kezében.

-          Elnézést Mr. Hwan. Csak a hölgy eltévedt és nem hagyhattam magára.

-          Nem hittem volna, hogy ilyen segítőkész is tudsz lenni. Ez esetben eltekintek a késésedtől.

-          Jaj, nem tanár úr. Félre tetszik érteni. Elnézést, hogy megtisztelem a jelenlétemmel, de csak a hölgy érdekében jöttem el idáig.

Pislogás nélkül szorongtam a lő pályán. Nem hiszem el, hogy ilyen szituba kever, és mit keres itt.

-          Ez esetben itt is fognálak. Ülj a helyedre. – mondta a tanár szórakozottan.

Jungkook kicsit beljebb lökve engem indult meg egy leghátsó pad felé.

-          És te ki vagy?

-          Im Sochi. – válaszoltam – Új diák.

-          Igen azt látom. Eltévedtél.

-          Egy kicsit. – motyogtam.

-          Jól van. Mivel új vagy itt, és nyilván nem ismered a járást, nem kapsz semmit.

-          Köszönöm. – mondtam.

-          Ülj le Jungkook mellé.

-          Tessék?

-          Ülj le Jungkook mellé. – ismételte a tanár hangosabban.

-          Miért pont oda? – mutattam a vigyorgó Jungkook felé.

-          Mert ott van szabad hely. – mondta kicsit már ingerült mosollyal.

-          De itt is van hely. – mutattam az első sorba egy kedvesnek tűnő lány melletti helyre.

-          Igen, de ott ül valaki, aki most nincs itt.

-          Addig leülhetek ide is.

-          Jungkook mellé ülsz és kész! – kiáltott rám.

Összerezzenve siettem a Kook melletti helyre.

-          Élvezed mi? – súgtam oda neki.

-          Nem pofázik! – jött a tanár hangja vagy 8 padnyival odébb.

-          Őszintén szólva, nagyon is mulattató.

-          Ma megmutatjátok?

Abbahagyta a vigyorgást és összeszorította a száját.

-          Megígértétek. – emlékeztettem – Jó kislány voltam és nem kérdeztem erről semmit. De ma kérem a jussomat.

-          Mégis mit vársz tőlünk, he?

-          Válaszokat.

Idegesen elkapta rólam a tekintetét.

-          Arra, hogy miért akartál kinyírni. Hogy mit akarnak tőlem azok a srácok. Hogy ti mit akartok tőlem. És az égszerelmére most már valaki magyarázza el, miért találtok mindannyian büdösnek. – Jungkook még mindig nem felelt – Ha nem mondjátok el, kiderítem. Így vagy úgy, de kiderítem.

-          Nem tudom megígérni, hogy megmutatjuk ma.

-          Egyszer már megígértétek.

-          Nem tudom megígérni. – mondta hirtelen az arcomba mászva fenyegetően – És, ha nem mutatjuk meg, akkor sem fogsz semmit csinálni. Megértetted?

-          Nem vagyok köteles bábként engedelmeskedni nektek.

-          Legyen. Akkor játszd el a prédát. Csak vigyázz! Nem tudhatod ki lesz a vadász.

Válaszra nyitottam a számat, de bennem ragadt a szó. Egy pillanat múlva pedig ránk csöngettek.