14. rész

14. rész

A kocsi fülledt utasterét betöltötte Memphis csacsogása. Meg nem tudnám mondani, hogy mégis miről tudott ennyit beszélni. De csak mondta és mondta, én meg nem tudtam másra koncentrálni csak, hogy el ne hányjam magamat Memphis parfümjének erős illatától, és közben azon elmélkedtem, hogyan jutok vissza időben a saját, parfümmentes kocsimba. Kicsit lehúztam az ablakot, de talán egy percig sem volt nyitva Memphis már vissza is húzta. Nagy levegőket vettem és próbáltam még ki tartani egy kicsit. Egy idő után csak arra eszméltem fel, hogy Jungkook átható fekete szemeibe bámulok, és azt kívánom bár csak az ő hűvös, ízlésesen férfias illatú kocsijában ülnék. És akkor végre meg érkeztünk a pláza parkolójába. Memphis még le sem állította a motort, de én már ott sem voltam. Soha életemben nem tudtam még ennyire értékelni a friss levegőt. Amikor reggel hazavitt nem volt ilyen erős illat a kocsijában. Vagy volt, csak nem vettem észre? A kocsi oldalának dőlve támaszkodtam a térdeimre.

-          Látom bele kóstoltál a Memphis világba. – vigyorgott mellém lépve Jungkook.

-          Nagyon vicces vagy. – mondtam neki, és egy pillanatra elhallgattam. Memphis még mindig mondta a magáét. – Vissza már te viszel.

-          És hagyjam ki az émelygő fejed látványát. Nem, nem. Vissza is Memph visz.

-          A beszólás miatt. Ezzel leróhatod.

A száját keskeny csíkká szorította össze, miközben visszaemlékezet arra mit mondott, mielőtt elindultunk. Időközben Memphis is kiszállt és lezárta az autót.

-          Héj, Memph. – szólt oda Kook miközben még mindig a szemembe nézett.

-          Mondjad Kookshi!

Ezen majd nem felvihogtam, de még idejében sikerült visszafojtanom a nevetésemet. Van egy olyan érzésem, ha most elnevettem volna magamat Kook inkább bosszút állt volna rajtam, mint segített volna.

-          Haza én viszem a kedvesedet.

-          Mi? Egy frászt! Ez egy csajos délután. Neked amúgy sincs itt semmi keresni valód.

-          Memphis hibába töröd magad. Nem lesz beléd szerelmes.  Ő nem bi, mint ti.

Hát ezen megütköztem. Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam.

-          Ha minket választ az lesz.

Na, ez már végképp betette a kiskaput. Itt álltam és imádkoztam, hogy ne hányjak epét. Közben meg megtudtam, hogy egy biszex sellő akar meghódítani és, ha őket választom én is az leszek.

-          Esetleg van még valami, amit nem tudok rólatok.

-          Mindent a maga idejében kislány. – kacsintott rám Kook.

-          Nem tudta? – kerekedtek ki Memphis szép ívű szemei – Jeon Jungkook te szemétláda! Direkt ijesztetted el!

-          Ugyan már Memph, valamikor meg kellett tudnia.

-          De nem így. Ezt lehet szebben is tálalni.

-          Én szépen tálaltam.

-          Persze, mintha egy döglött halat öntöttél volna le iszappal, a tetejére meg rothadó moszatot tettél volna és egy mosoly kíséretében elé toltad volna, miközben közlöd vele, ha ez nem kell, kapsz mekis hambit.

-          Tényleg kapok? – kaptam gyorsan a szaván.

-          Éhes vagy? – kérdezte Kook.

-          Nem emlékszem mikor ettem utoljára. – válaszoltam ismét felnézve rá.

Kicsit aggódva fürkészet.

-          Akkor előbb megetetünk téged, aztán megyünk ruhát nézni. Oh-oh! Kezdjük a báli ruha részlegen. Légyszí-légyszí kezdjük ott! – zsongott be Memph.

-          Majd meglátjuk Memph. Gyere! Megyünk mekizni.

Két sajtburger, egy fél doboz sült krumpli és jó pár korty jeges kóla után úgy éreztem táncolni tudnék a felhőkön. Éppen egy krumplit rágcsáltam és néztem, ahogy Memphis és Jungkook ölik egymást. Innen nézve úgy néztek ki, mint a suli egyik királya és királynője, akik úgy csinálnak, mintha utálnák egymást, de közben mind a ketten ölnének a másikért, ha kéne.

-          Ti mióta ismeritek egymást? – vágtam bele Memphis hosszú prédikációjába a rúzsok és magas sarkúk fontosságáról.

-          Talán egy száz éve. – tűnődött Kook.

-          Na, szép. Még erre sem emlékszel. – ducizott be Memph – 64 éve ismerkedtünk meg.

-          Ti jártatok?

-          Nem mondanám. Inkább csak szórakoztattuk egymást. – felelte félvállról Memphis.

Azt hittem lefordulok a székről. Szerintem ezt ők is észrevették, mert egyből mentegetőzni kezdtek.

-          Tudod akkor te még nem voltál. És hát…

-          Értem én. – vágtam Memphis szavába – Értem.

-          De akkor még nem volt bi. – védte magát Kook.

-          JUNGKOOK!!!

-          Mi van? Le kell vele tisztázni, hogy nem nyúltam volna hozzád, ha az lettél volna. Az onnantól van, hogy te megjelentél az életében. – mutatott rám Kook.

Azt hittem vissza köszön a reggelim.

-          Srácok! Már így is többet tudok a kelleténél. Nagyon élénk és erős a fantáziám. Mondhatni vizuális ember vagyok. Szóval kérlek. Nem akarom elképzelni… Semmit nem akarok elképzelni, amit ketten csináltatok. Sőt még olyat sem, amiben nem volt benne az egyik csak a másik és egy külsős.

-          És azt, amiben mind a ketten benne voltunk és egy külsős.

Kínomban belefejeltem az asztalba, Jungkook meg csak kajánul röhögött.

-          Memphis kérlek! Csapd le!

-          Örömmel. – mondta és ezt az egy szót szinte azonnal egy hatalmas csattanás követte, majd egy puffanás.

Felnéztem és szinte egyből elkapott a röhögés. Memphis kezében a tálcám volt Jungkook a földön feküdt teljesen ledöbbent arccal és a maradék krumplim és kólám terítette be.

-          Ez… Ezt… - dadogta Kook.

-          Megkeserülőd? – kérdezte Memphis – Ááá, nem, nem hinném. Szerintem nagyon is megérte látni ezt az arcot.

-          Szerintem is. – fulladoztam, mire Memphisből is kitört a nevetés.

-          Elmegyek, veszek valami tiszta ruhát. Mire visszajövök itt ne legyetek!

-          Persze-persze, csak menj.

Miután Jungkook elment csend telepedet ránk. Bár már semmi kaja nem volt előttem, amin elcsámcsoghattam volna, még mindig ott ültünk. Részszint szerintem miattam. Az asztallap fényes felületét bámulva vettem észre a tükröződő felületen, hogy Memphis egész végig engem néz. Felemeltem rá a tekintetemet. Aggódva és szomorúan nézett. Megeresztettem felé egy mosolyt, de nem nagyon segített a helyzeten. Kicsit mintha magába roskadt volna.

-          Azt, amit az előbb mondtunk… Ne vedd komolyan.

Csak pislogtam rá. Nem igazán tudtam ezen mit nem lehet komolyan venni.

-          Gyere! Menjünk báli ruhát nézni. Nem sokára itt van a karácsonyi bál.

-          A mi?

-          Minden évben tart a sulink egy karácsonyi bált. – mondta félszegen.

-          De hát még csak november közepe van.

-          Igen, de az ilyet nem lehet elég korán elkezdeni. – mondta kicsit már élettel telibben.

Láttam rajta, hogy ez visszahozná a kedvét, ezért jó pofát vágtam a dologhoz és felpattantam.

-          Akkor menjünk báli ruhát nézni. Közben meg elmesélheted, mit hogyan kell érteni.

Halványan elmosolyodott és ő is felállt.

Mikor már a sorok között jártunk és a szebbnél szebb ruhákat válogattuk, bele kezdett a történetükbe.

-          Tudod, amikor mi találkoztunk, - utalt itt magára és Jungkookra – én még eléggé friss voltam. Ő is ma születte bárány volt, de kicsit már kórosabb, mint én. És hát tudod… Ilyenkor… Hogy is mondjam… Sokkal intenzívebben érzünk mindent. Persze később is. Neked ez még durvább lesz, mert vörös villám alatt születtél. De idővel, megtanulunk felette uralkodni.

-          És ti nem tudtatok felette akkor még uralkodni?

-          Hát… Annyira nem. – szontyolodott el – De, ha ez megnyugtat nem voltunk együtt, vagy ilyesmi. Csak úgy voltunk.

-          Hát ez nem nyugtatott meg. – vallottam be.

-          De amúgy sem tartott sokáig. Csak két hét volt az egész. Plusz azok az idők, amikor teli hold volt, vagy valamilyen olyan esemény, ami sok mágikus erőt szabadít fel bennünk. De ez is csak 3 hónap volt. Aztán kerestünk más elfoglaltságot.

Azt hittem fejbe verem. Látva a tekintetemet ismét elkezdett magyarázkodni.

-          Mármint nem úgy, vagyis azt nem tudom, hogy ő úgy-e, de ha jól hallottam, akkor nem. Tanultunk.

-          Tanultatok. – mondtam hitetlenkedve.

-          Igen. Tudod belső látás. – „Na puff neki.”- gondoltam – Érzékek élesítése. Főzés. – mondta gyorsan az utolsót, hogy megnyugtasson.

Ez a kis mese után csendben nézegettük tovább a ruhákat.

-          Amúgy csak, hogy tudd. – kezdte komolyan. Ilyen komolynak még soha nem láttam. – Jungkook kiváló vadász. De ha továbbra is préda maradsz, megun téged. Hidd el, én tudom. Vigyázz! Prédát vált ki belőled. De neki egy vadászra van szüksége, aki mindig felpezsgeti.

Ebben a pillanatban lépett be Jungkook a boltba. Meglátott minket és elindult felénk, az immár vadiúj szerelésében, amiben elképesztően nézett ki. Memphis a vállamra tette a kezét.

-          Jó kis vadász válik, majd belőled, kicsi prédám. – mosolyogta, rajtam meg végigfutott a hideg.

13. rész

13. rész

Nem tudtam elhinni a hallottakat. Egyszerűen nem. Még az is teljeséggel valószerűtlennek tűnt, hogy egy háztetőn ücsörgök. Sellők, hibridek, vérfarkasok. És egy vámpír, aki itt ül mellettem. Aki majdnem kiszívta az életet belőlem és csak egy nyamvadt vörös villámnak köszönhetem, hogy nem tette meg. Felsóhajtottam.

-          Hihetetlen? – kérdezte Jungkook.

-          Ez az egyetlen szó, ami ráillik erre az egészre.

Nem tudom meddig ülhettünk még ott, mint a verebek. Kook csak hagyta, hadd gondolkozzam tovább. Hagyta, hogy megpróbáljam elhinni ezt az egészet. A nap első sugarai zökkentettek ki a gondolatmenetemből.

-          Gyere! Haza viszlek. – állt fel.

Én is fel akartam állni, de rájöttem ez nekem nem fog úgy menni, mint neki.

-          Öhm. Ez… ez nekem nem megy.

Felsóhajtott, lehajolt hozzám és a következő pillanatban ismét száguldott velem a karjaiban. Én meg ismét frászt kapva kapaszkodtam belé. A kocsijánál olyan hirtelen állt meg, hogy azt hittem kiesek a csontvázamból. Letett. Alig tudtam megállni a lábamon és ennek nagyrészt a nuku alvás vs. izgalmak a tetőfokon volt az oka.

-          Hölgyem! - nyitotta ki nekem az ajtót viccelődő mosollyal az ajkán.

-          Még mit nem. – csapták be az orrom előtt az ajtót.

Én meglepődve, Jungkook pedig bosszúsan nézett.

-          Húzz innen! – mondta.

-          Biztos, hogy nem. Elraboltad a barátnőmet.

-          Ki akarták nyírni. És nem a barátnőd.

-          Majd én hazaviszem.

-          Memphis! Húzzál innen, de nagyon gyorsan, míg jó kedvemen találsz!

-          Mi történt bent? – zökkentettem ki őket.

-          Csak a szokásos. – legyintett Memphis.

-          És szerinted ő ebből most értett valamit. – masszírozta meg a tarkóját Jungkook.

-          Ja, jól van naaaaa. – Memphis felém fordult – Kicsit összemarakodtak a koncon, de mint mindig most is meggyógyult mindenki pár perc alatt. Tudod kislány, ez kell nekünk. Ki kell engedünk az állatias énünket, és okosabb egymásnak menni, mint az embereknek.

-          Jól vagy? – nézett rám Jungkook.

-          Most ájuljak el vagy várjak még egy kicsit? – fehéredtem teljesen le.

-          Túl sok információ ez egy napra. – mondta Memphis engem fürkészve – Tudod mit?

-          Nem. – feleltem kicsit már imbolyogva.

-          Ma suli után elmegyünk vásárolni.

-          Suliba is kell menjek? – szörnyedtem el.

-          Az kell még neki. Vásárolgatni fél kómásan. – motyogta Jungkook.

-          Szerintem addigra már egy két lábon járó hulla leszek.

-          Haza akarod vinni vagy sem? – fordult Memphis felé Jungkook.

-          Kicsit meg kéne babrálni az idő érzékedet. Sokkal jobban lennél. – mondta elgondolkozva Memphis.

-          Nem babrálod meg az idő érzékét. Habár, ha hozzá nyúlsz akkor te is törvényt szegsz és akkor nem csak mi szívunk. Gyerünk Memphis babráld meg az agyát. – tolta elém Jungkook Memphist vigyorogva.

Felnyögtem. Nem elég, hogy teljesen elbeszélünk egymás mellett, de még több információhoz jutok hozzá. Ezt már nem bírom.

-          Kit érdekel a bünti. Ha a jövendőbelim szenved, nekem segítenem kell neki. – emelte fel az egyik kezét és az ujját a homlokomnak nyomva becsukta a szemét, majd szinte egyből ki is nyitotta.

Kicsit már éberebben tátottam a számat, mint eddig.

-          Hogy mid vagyok?

-          Ezt majd suli után. Most pattanj be a kocsimba. – mutatott egy piros sportos darab felé – Te meg, nagyon vigyázz magadra Jeon Jungkook! – fenyegetőzött a mutatóujját rázva.

-          Meg lesz Memph. Meg lesz. – szállt be a kocsijába, majd egy pillanat múlva már ott is hagyott engem.

-          Mehetünk? – kérdezte Memphis.

-          Aha.

Memhpis hazavitt, majd felajánlotta, hogy elvisz minket a suliba. De tekintettel a húgomra, és kicsit talán nagyobb tekintettel az összezavartságomra, visszautasítottam mondván, ne fáradjon, megoldjuk. Így Memphis elhajtott, én pedig hálát adtam az égnek, hogy végre itthon lehetek. Hát ez sem sokáig tartott. Amint beléptem a húgommal találtam szemben magamat. Csípőre tett kézzel szúrt a szemével.

-          Pasival mész, nővel jössz? Nagyon el vagy züllve Unni. Engem csak úgy itthon hagysz egyedül. És ha betör valaki, vagy…

Nem tudta befejezni. Olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam.

-          Na, hagyjál már. Nem lett semmi bajom. De ez sem neked köszönhető.

Kicsit felnevettem. Valahogy fájt volna, ha nem így reagál.

-          5 perced van elkészülni. Már így is késésben vagyunk. – ment fel a lépcsőn.

Ránéztem az órára.

-          BASZKI!!!

-          Ne káromkodj!

-          Késében vagyunk.

-          Ezt mondtam én is, de úgy látszik az agyi kapacitásod nem elég a kimondott szavak felfogásához. – jött a húgom hangja az emeletről.

Felviharoztam utána és ismételten rekordidő alatt készültem el.

-          Mi lesz már Hamupipőke? Most készül az üvegcipelőd? – kiabált fel a húgom.

Ebben a pillanatban értem le a földszintre.

-          Kocsiba! – adtam ki a parancsot.

Olyan gyorsan hajtottam, ahogy csak tudtam. Leszállítottam a húgomat. Én viszont késtem megint. És ezt már nehéz lett volna arra fogni, hogy új vagyok. Így hát késve, és kétszer eltévedve, estembe a biosz órára.

-          Elnézést! – surrantam be.

-          Itt egyes diákok sportot űznek abból, hogy folyton késnek. Megállni! – állított meg a sorok között – Idejön! – mondta elégedett és kicsit szadista hangon – Nos, kisasszony mondja el nekem, hogy mit lát a táblán!

-          Egy sárga hányásfoltot? – csúszott ki a számon.

A tanárnő szeme szikrákat szórt rám. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, én meg úgy éreztem megmenekültem. Aha, gondoltam én.

-          Jeon Jungkook. Mondanám, hogy örülök, hogy látom, de…

-          Ááá, tanárnő ne tessék bánkódni. Én sem szívesen bámulom magát.

Na, igen. Mondjuk úgy, hogy nekem nem kellett volna le hányáspacáznom egy sejtszerű valamit. Jungkooknak meg egyszerűen be kellett volna fognia a száját. Életemben nem láttam még embert ellilulni a dühtől. Hát most láttam. Csoda volt, hogy nem gőzöl a tanárnő füle.

-          Délutáni bünti. – jött egy unott még is vidám hang a sorok közül.

Hyun Jun volt az. Jungkook csak unottan megforgatta a szemeit. A tanár még folytatta volna a szidalmazásunkat, de Kook megragadta a karomat és kivonszolt a teremből.

-          Mit csinálsz? Óra van.

-          Ja, minden falon. Memphis nem tud várni délutánig. Most visz el vásárolni. Az órák miatt ne aggódj. Majd hamisítunk neked igazolást. Ha pedig nagyon stréber akarsz lenni, akkor elkérheted Suho jegyzeteit. Valamiért ő szeret mindig időben beérni, tanulni, figyelni és jegyzetelni órán.

-          Ezt most úgy mondtad, mintha ez valami betegség lenne.

-          Az is. Minek csinálja, ha már legalább hatodszorra járja újra a gimit.

-          Az ember mindig tanul valami újat. – bölcselkedtem – Várj! Hogy érted azt, hogy hatodszorra?

-          Úgy ahogy mondtam.

-          Te hányszor jártad már ki a gimit.

-          Öhm. Talán négyszer. Meg voltam már egyetemen is.

-          Beszarás. – képedtem el.

-          Lány létedre csúnya a szád.

-          Most erre mi mást lehet reagálni.

-          Semmit. – lökte ki a suli bejáratát.

-          Na,… – kezdte mikor oda értünk Memphiszhez, aki a kocsijának támaszkodva elégedetten mért végig – most átadom a szépséges vadász tökéletes prédáját. – mondta Memphisznek – Ha, bármi gáz lesz Memph, el ne felejtsd, 1 km-es körzeten belül vagyok. Csak szólj. Ha viszont veled lesz, akkor te szólj. – nyomta a kezembe a telefonomat.

-          Ezt hogy… - akadtam volna ki.

-          Könnyebb téged meglopni, mint kinyírni.

Pislogás nélkül meredtünk egymásra.

-          Bocs… - kezdte volna.

-          Csak legyen igazad. – fojtottam belé a szót és megtoldottam a mondandómat egy mosollyal, hogy tudja, ezen már túl vagyunk.

-          Na, jól van. Most hagyjátok abba. – lökte el magát Memphis a kocsitól és a vezető ülés felé vette az irányt – Szállj be!

Engedelmeskedtem és beszálltam. Még láttam, hogy Kook kiparkol a kocsijával és várakozik, hogy Memphis is induljon.

-          Hát tudod kislány, még soha nem hallottam olyanról, hogy egy vadász egy prédával vásárolgat, de nekem izgisen hangzik.

Valahogy nekem meg parásan hangozott. Nyeltem egy nagyot és a visszapillantóba ránéztem Kookra. Ő csak bólintott egyet, majd elindultunk.

12. rész

12. rész

A tenyerem égett a fájdalomtól, de nem tudtam rá figyelni. Akaratom ellenére vettem egy 180 fokos fordulatot és valami megragadta a torkomat kiszorítva belőle a levegővel együtt a keserűséget is. Jun Seo a vámpírokat képviselő tanácstag állt előttem. Már nem hasonlított arra az ennivaló tini srácra. Inkább egy vicsorgó vadállat volt. Nem tartotta sokáig a torkomat. Valaki kirántott a fogásából és hátrébb lökte. Ekkor már többen is álltak körülöttem. Suho és Memphis takarásába kerültem, de annyit még jól láttam, hogy Kun Woo állította meg Jun Seot. Valaki megragadta a karomat és elkezdet kivonszolni. Alig tudtam felfogni, hogy a felpofozottam ráncigál. Ki akartam tépni a karomat a szorításából, de nem nagyon ment. Kivágta a klub piros ajtaját, az fémes csattanással tárult ki, amint kiléptünk rajta visszacsapódott. Talán két lépést alig tettünk, amikor hozzá vágott egy falhoz és szorosan elém állt.

-          Még is mit képzelsz te kis ribanc? Rohadt logikus gondolkodásod van, mondhatom. Egy csapat vadállat előtt felpofozol, akik készek szilánkokra törni a csontjaidat, hogy aztán azzal piszkálják ki a foguk közül a húsodat. – sziszegte.

Meglöktem. Alig ért valamit. Szinte egy centit sem mozdult.

-          Hogy lehetsz ekkora hülye? – ezt már üvöltötte.

Amint kimondta a szavakat valami, vagy valaki, neki csapódott a mellettünk lévő fém ajtónak.

-          Gratulálok! Most meg bent ölik egymást miattad. Gyere mielőtt még meg talál valaki ölni.

Nem is fogtam fel, hogy mit csinál. A lábaim alá csúsztatta a kezeit és már ott sem voltunk. A levegő süvített a fülembe és úgy megijedtem, hogy akarva, akaratlanul is belecsimpaszkodtam Jungkook nyakába. Nem telt talán bele 1 percbe meg állt és ugrott egyet. Egy tetőn tett le, amin alig tudtam egyensúlyozni.

-          Megérdemelnéd, hogy lelökjelek.

Nem tudtam meg állni a lábamon így inkább leültem. Hallgatásba burkolóztunk. Néha hallottam, ahogyan Jungkook bosszankodik miattam miközben fel-le sétált a háztető gerincén. De egy idő után abbahagyta és csak neki támaszkodott a tőlem egy méterre álló kéménynek és onnan fürkészte a várost.

-          Nem akarsz bocsánatot kérni? – hallottam a hangját egy idő után.

-          Nem állt szándékomban.

-          Megmentettem a nyafka seggedet, erre felpofozol.

-          Éppen csak addig mentetted meg a nyafka seggemet, amíg magadnak kellettem.

Erre nem felelt semmit.

-          Még a hallgatásod is magáért beszél.

-          De nem bántottalak. – védekezett.

-          Isten tudja, miért nem.

-          A vörös villám miatt.

-          Mi miatt?

-          A vörös villám miatt. Az zavart meg.

Látva az értetlen arcomat észbe kapott.

-          Ja, te nem tudod az mit jelent.

Oda sétált hozzám és leült mellém. Majd már higgadtabban belefogott a mesélésbe.

-          Tudod, mi nem csak úgy vagyunk. Régen nagyon régen alkották meg a fajtánkat. Boszorkányok kísérletei vagyunk mind. Míg mi családoknak nevezzük magunkat, a boszorkányoknak kovenjük van. Minden fajtában több család van, de mindegyik család számít. Ugyan így van ez a boszorkányok esetében is. Csak, hogy hiba csúszott a számításba. A boszorkányok azt hitték minden egyes kovenről tudnak, és mindegyiket figyelemmel kísérik. De egyet nem vettek észre. Ez a koven sötét mágiát használt, ami már akkoriban is tiltott dolog volt. Ezzel a mágiával elrejtették magukat és belefogtak a kísérleteikbe. Mikor rájöttek a főmuftik a csalásra már késő volt. Így születtek meg a sellők, vámpírok és vérfarkasok.

-          És mi van ezzel a kovennel ma?

-          Állítólag, amint felfedezték a létezését kiirtották minden egyes tagját. De szerintem nem sikerült mindet elkapni. A történelmünk során számtalanszor felbukkantak újra és újra. Próbálják előlünk titkolni, hogy ebbe belebukta, de eléggé gyatrán csinálják. Lényeg a lényeg. Akárhányszor valakinél beindul az átalakulás, vagy fajok egy tagja önkényesen átalakít valakit, egy fehér villám szeli át az eget.

-          De azt mondtad ez a villám vörös volt.

-          Egy legenda szerint vörös villám szeli át az eget, ha fekete mágiát használtak a közelben. Ezért is figyeltek fel rád ennyire. A vezetőink nem jöttek volna el, ha beindul az átváltozás. Egyszerűen csak ránk bíztak volna téged.

-          Még ha ez igaz is, mármint, a fekete mágiás rész, nem értem, miért rám figyelnek. Miért nem kezdik el keresni azt, aki használta?

-          Hát most jönne az a rész, hogy a legenda szerint csak te vagy képes őket megállítani, de nem. Ilyen rész nincs. Egyszerűen csak azért érdekled őket, mert azzal, hogy fekete mágia közelében alakulsz át, érzékenyebbé tesz téged. Könnyebben megérzel dolgokat. Főként a fekete mágiával kapcsolatos dolgokat, de nem csak azt. Emlékszel, amikor V megérezte, hogy Kai, az a barom, amikor félre lökött megkarmolt? Ezzel egy jelet tett rád. A boszorkányok és az olyan érzékeny lények, mint V megérzik, hogy most a kis bundások bacijai vannak benned.

-          MI?

-          Ne félj! Nem lesz tőle semmi bajod. De ha sima ember lennél most retteghetnél a teliholdtól.

-          Tehát V…

-          V mindent sokkal élesebben érez. Veled is ez lesz majd.

-          Akkor neki is vörös villáma volt?

-          Tudtommal. Én nem voltam a közelében, amikor történt. Még csak nem is éltem. Aszem úgy száz évvel utána születtem.

-          HOGY MI VAN???

-          Ja, ezt a részt kihagytuk.

-          Hát ki.

-          Ismered a vámpír sztorikat. Örök élet, örök fiatalság. Nuku nemzési képesség.

-          Nem lehet gyerekem?

-          Csak, ha vámpírrá vagy sellővé változol. A vérfarkasok és a hibridek képesek a nemzésre.

-          Hogy lesznek a hibridek.

-          Vérfarkas karmolás plusz vámpírharapás egyenlő hibrid. De mivel a matematika meg engedi, lehet előbb a harapás, aztán a karomlás. Vagy úgy, hogy őket választod.

-          Vagyis én majdnem hibrid lettem?

-          Hát, ha sima ember lettél volna és megharaplak. De így nem. Neked van választásod.

Ezek után ismét csend borult ránk. Emésztgettem a hallottak és próbáltam az emlékeimet valahogy összeszedni. Egy idő után ismét meg szólaltam.

-          Amikor ott voltam nálatok. – rám nézett – Suga azt mondta ő belülről tanulmányozza az embereket. Akkor úgy értette, ahogyan én értettem, vagy úgy értette, ahogy én nem értettem.

-          Háááát… Igazából mind a kettő. – vigyorgott én meg a szememet forgattam - Suga érzi mások érzelmeit. Mind érezzük csak ő élesebben. Az érzelmeikből pedig következtet az emberek következő lépésére.

-          Ilyet én is fogok tudni csinálni?

-          Ha megtanulod. De már úgy beszélsz, mintha közén tartoznál. Én a helyedben inkább a körmére néznék az összes fajnak és csak aztán választanák.

-          Neked nem volt választási lehetőséged?

-          Nem. Engem csak át változtattak és kész. Neked mázlid van.

-          És mi van a törvényeitekkel?

-          Gyorsan ugrálsz a témák között.

-          Azt mondta Suho, hogy megszegtetek egy törvényt. Milyen törvényt?

-          Hát eredetileg úgy van, hogy az első találkozástól fogva elveszted az emlékeidet a természetfeletti lényekkel kapcsolatban. Ezek az emlékek egész addig a mieink lesznek, amíg be nem fejeződik a kezdetleges fázis. Vagyis, amíg nem találkozol mindenkivel. Olyankor automatikusan visszakapod őket. A részeddé válnak. Ezek után zsigerből tudod, hogy hol keress minket. Mi kiképzünk az alapokra. Miután ez megtörtént, de döntesz és megindul az átváltozás. De a te esetedben ez más volt, és hát. Tilos lett volna találkoznod bármelyikünkkel is az első találkozás után. De persze neked egyből másnap tőlünk kellett útba igazítást kérned.

-          Hupsz, bocsi! Mi lesz a büntetésetek?

-          Nem tudom. Majd kitalálják. Jó a fantáziájuk. Biztos nem lesz kellemes.

-          Jut eszembe. Miért is akartál megölni?

Zavartan pislogott rám.

-          Ezt muszáj firtatnunk?

-          Nagyon is muszáj.

Egy ideig hallgatott. Harapdálta a száját. Gondolkozott rajta mit is mondjon.

-          Ha nem a szervezeted miatt alakulsz át, hanem átalakítanak, ahogyan engem is, - kezdett bele - kialakul egy megszakíthatatlan kötelék közted és az átváltoztatód között. Mondhatni a csicskája leszel. Ezt nem lehet megszakítni csak tompítani, azt is csak úgy, ha ráébredsz, hogy az átalakítód nem ragaszkodik hozzád annyira, mint te hozzá. Ez általában nem történik meg. Viszont néha előfordul, hogy egyesek felébresztik ezeket a szerencsétleneket. Engem RapMon ébresztett fel. De hiába, a kötelék még mindig áll köztem és közte. Néha álmomban ott vagyok, ahol ő. Néha csak úgy meghallom a hangját, pedig tudom, hogy nincs a közelembe. Ilyenkor sóvárgok. Hiába ezt nem tudom elnyomni.

-          Hogy jön ehhez az én halálom? – kérdeztem elképedt, suttogó hangon.

-          Kétféleképpen szakíthatom meg a kötelékemet. Vagy elérem, hogy belém szeress és engem válasz párodnak, ezzel megszakítanád a régi köteléket és az újat erősítenéd meg. Vagy meghalsz és a kettőnk kötelékével együtt megszakad a vele való kötelékem is.

Tátott szájjal bámultam rá.

-          Így már érted mekkora volt a kísértés?

-          Azt hiszem teljes mértékben felfogtam.

Ez elgondolkodatott, és bár meg akart harapni, úgy éreztem elég sokat tett már értem, és tartozok neki egy bocsánatkéréssel.

-          Bocsánat, hogy megütöttelek!

-          Bocsánat, hogy majdnem megettelek.

-          Nem gáz. Majd nem mindennap megesik velem.

Kicsit elnevette magát.

-          Mi van, ha én ezt nem akarom?

Egy ideig egymás szemé néztünk, majd lágy, halk hangon felet a kérdésemre.

-          Ha megtudod az árát, akarni fogod.

-          Mi az ára? – kérdeztem félve.

-          Lemondhatsz az egészről. A húgodnak hála.

-          Hogy jön ide a húgom?

-          Testvérek vagytok. Ugyan az a vér, ugyan az az átok. Ha úgy döntesz, nem bírod ki, a húgod veszi át a helyedet. Csakhogy neki már muszáj lesz vállalnia. Ő már nem fogja tudni tovább adni, mert nem lesz kinek. Ha egyszer lemondtál róla nincs visszaút és a húgod issza meg a levét.

Könnyes szemmel meredtem magam elé. Soha nem gondoltam volna, hogy egész végig vadász voltam. Azt meg végképp nem, hogy a húgom az én személyre szabott prédám.

11. rész

11. rész

Ez az emlék volt a legélesebb mindközül. Csupán pár hetes emlék. Ahogy ott álltam az erdőben, saját magamat nézve, könnyszökött a szemembe. A húgomnak igaza volt. Valóban kimentem éjfél körül az erdőbe akkor. Felnéztem az égre. Gyönyörű teliholdas éjszaka volt, de hűvös.

-          Még nem is láttál semmit, de már keseregsz? – lépdelt el mellettem Jungkook – Gyere, vagy lemaradsz a legjobb részekről!

Követtem őt. Az emlékbeli önmagam közvetlen közelében állt meg.

-          A hibridek köcsög szokása játszani a prédájukkal. A többi faj nem cseszekedik ennyit. De ők… Ők a legelbaszotabb társaság mindközül. Feljebbvalónak, nemesebbnek érzik magukat nálunk. Közben meg elfelejtik, hogy nekünk köszönhetik az életüket. Ezen az estén cica majdnem te is ilyen elcseszett lettél.

Az emlék énem mozgásba lendült. Rohant a dombnak.

-          Na, elkezdődött. – mondta unottan – Fogd meg a kezemet!

-          Minek? – kérdeztem kábán.

-          Ez az én emlékem is. Oda viszlek, ahol az emlék lényege van. Még vagy 5 percig eszeveszettül fogsz futni. Na, gyere!

Megfogtam a kezét. A kép elhomályosodott, majd ismét kitisztult. Egy tisztás közepén álltunk. Éppen kiléptem a fák közül. Körülnéztem, majd megállapodott a szemem egy ponton. Pontosabban egy alakon. Céltudatosan elindultam felé. Az alak megfordult és elvigyorodott.

-          Nyugi cica. Még nem láttál mindent. – mondta Jungkook, és elkezdte hüvelykujjával simogatni a görcsösen szorító kezemet.

-          Ki ez?

-          Song Hyun Jun. Az a seggarc, aki lepasszolta az emlékeid felelősségét nekem.

-          Miért nem mutatta meg?

-          Azzal, hogy megmutatja egy fajta köteléket is kialakít.

-          Milyen köteléket?

-          Szorosat.

-          Pontosabban? – forgattam a szemeimet.

-          Beismeri azt, amit már Kun Woo is említett. Hogy elszakad teremtőjétől és hozzád fog kötődni. Már, ha te őt választod.

-          Nekem ki a teremtőm?

-          Az a négy fajtánkbeli, aki pazarolt rád egy percet.

-          És ő miért nem akarta ezt?

-          Mert fülig szerelmes az alkotójába.

-          Ki az alkotója?

-          Hogy tudsz ilyen sokat kérdezni?

-          Hogy tudsz ilyen kurtán válaszolni?

-          Im Seo Yun a teremtője.

-          A mogorva csaj.

-          Ja, a mogorva csaj. Őt választotta anno. Nem mintha a csaj nagyon akarta volna, de azért imponál neki a talpnyaló. A világ minden kincséért sem engedné el soha Hyun Junt.

-          Ki a te teremtőd?

-          Figyelj!

Oda kaptam a fejemet a két alakra. Hyun Jun éppen kitátotta a száját.

-          Hatalmas fogai vannak. – motyogtam elhűlve.

-          Hibrid kiváltság. Undorító egy tulajdonság. A mién legalább ízléses.

Nem figyeltem rá. Közelebb mentem, hogy jobban lássam mi történik.

-          Meg fog harapni?

-          Milyen ember lennék, ha elmondanám egy jó film folytatását!? Hidd el kislány! Ez annál sokkalta jobb lesz.

Ott álltam a hibrid és magam mellett. A hibrid eltűrte a nyakamból a hajamat, kinyitotta hatalmas pofáját. Fogai megvillantak a telihold sugarában. És akkor lendült. De valami megállította. Hatalmas vonítást hallottunk. Elmosolyodott. Felemelkedett, de a nyakamat még mindig kezei között tartotta.

-          Régen találkoztunk Suho.

-          Hagyd békén a lányt!

Inkább a belülről hallottam a hangját, nem a fülemmel.

-          Miért tenném?

-          Talán, mert szívesen tépnénk le a fejedet? – mondta vidám hangon Kai.

Hátráltam kicsit és beleütköztem Kookba.

-          A farkasok mindig idejében érkeznek. – mosolygott lenézően.

És valóban. Nem csak két farkassal álltunk szembe. Már az egész tisztást körbevették.

-          Verekedés lesz?

-          Mi más kislány? – vigyorgott.

Ebben a pillanatban az egyik farkas a hibridre vette magát egy másik pedig engem taszítót a földre. Kábán tápászkodtam fel, mint aki azt sem tudja fiú-e vagy lány. Nem telt bele 5 másodpercbe, hogy nem hittem a szememnek és rohanni kezdtem. Éreztem az emlékeim hatását. Hallottam a gondolataimat. Nem tudtam kitalálni, mit láttam azt sem, hogy miért nem követnek azok, amiket láttam. Csak egyet tudtam, hogy rohannom kell. Ismét Kook kezét szorongatva könnyű volt követnem magamat.

-          Most figyelj! Most jön a kedvenc részem. – vigyorgott kajánul.

És ebben a pillanatban a semmiből előttem termet és tűhegyes fogakkal vigyorgott rám.

-          Valahogy sejtettem, hogy az egocentrikus segged megjelenése lesz a kedvenc részed.

-          Most mért? Mond, hogy nem volt hatásos a belépőm.

-          De Kook. Hatásos volt.

-          Csak segíteni akartam. – duzzogott.

-          Miben?

-          Figyelj! – fogta meg az államat és fordította magunk felé.

Amint a másik énem meglátta Jungkookot irányt változtatott. Ez így ment még jó darabig. Én futottam, Jungkook a semmiből megjelent, én irányt változtattam. De valami változott. Amerre futottam minden megfagyott.

-          Mi történik?

-          Halálfélelmedben megfagyasztod a tájat. Na persze lényem nagyszerűsége is hozzájárul ehhez a jelenséghez.

-          Hogy érted?

-          Én indítottam be a rosszcsont feled. Én vagyok az utolsó a fajok közül, aki kicsit törődött veled.

-          Azt látom. – mondtam gúnyosan.

-          Igen, látod, amint terellek a házatok felé, hogy ne fuss bele a hibrid gyökerekbe. Mert csakhogy tudd, éppen arra kezdtél el rohanni. A farkas pajtásaid meg éppen le voltak foglalva.

Éppen akkor értem a hídhoz, amikor ezeket kimondta. Megálltam, ő pedig utolért. A földre taszított és fölém hajolt. A szemembe nézett, majd ráhajolt a nyakamra. Villámok szelték át az eget és ő rémülten kapta fel a fejét.

-          Picsába! – mondta.

Belenézett a szemembe és mormolt valamit. Majd egy szempillantás alatt eltűnt és engem ott hagyott.

A kép elhomályosodott és én ott álltam a terem közepén Jungkookra bámulva.

-          Értsd meg cica. Olyan jó préda voltál, hogy egyszerűen nem tudtam parancsolni a vadász énemnek.

Nem feleltem. Szemrebbenés nélkül vágtam pofon, mire az egész teremben síri csönd lett.