5. rész

5. rész

A nagy kérdésemet hatalmas csend követte. Ki hitte volna? Persze csak kocsikban nagy a szánk mi?

-          Lehet felsorakoztatni az érveket, hallgatom őket.

Szinte hallottam, ahogyan egy tücsök beciripeli a nagy házat.

-          Ez nem az én saram. – mondta a töpszli, azt hiszem Jimin ként mutatta be Jin, feltett kezekkel – Hallod kicsi Kookie felelj a hölgynek, ha kérdezett. – mondta röhögve.

Jungkook gyilkos tekintettel fordult a törpe felé.

-          Csak addig vihorászol, amíg ki nem vágom a…

-          Elég! – mondta, ha jól emlékszem Rap Monster – Te voltál rosszkor rossz helyen.

-          Mi van?

-          Mondom te volt…

-          Meg ne ismételd, mert nyakon váglak. Majdnem frontálisan karamboloztam miattad. – mutattam Jungkookra – Milyen ember az, aki egy lányt belökne a száguldozó autók közé. Pláne, hogy semmi rosszat nem tett.

-          Semmilyen. – mondta V egy a ruhájából kilógó cérnaszállal játszadozva.

-          Tessék? – néztem rá megütközve.

-          Az a személy, akit leírtál, semmilyen ember, mivel hogy nem is ember.

-          Elég legyen Taehyung. – sziszegte J-Hope, aki mellette állt – Ennek még nem jött el az ideje.

-          Minek nem jött el az ideje? – vágódott ki a bejárati ajtó ismételten, rám meg a frász jött rám.

Egy vigyorgó pasi jött be az ajtón. Végig mérte a társaságot és megállapodott rajtam.

-          Hmm. Szép. Pedig már azt hittem valami igazi kis bányarémmel lesz dolgunk.

-          Bányarém az anyád. – csúszott ki a számon.

Ebben a pillanatban minden mozgásba lendült. A tag megindult felém. Jungkook és Rap Monster elém állt. Taehyung és Jimin két oldalról zártak össze, J-Hope meg nemes egyszerűséggel átkarolt hátulról.

-          Mit csinálsz? – súgtam J-Hopenak meglepődve. Gőzöm nincs róla miért suttogtam.

-          Maradj. – súgta vissza.

-          Éreztem, hogy nem fog sokáig tartani a jó kedv. Amint morgó bedugta az orrát a kéglinkbe, terjeng a bűz. Jin! Hozz légfrissítőt! – kiabálta Suga halál nyugodtan sétálva az immár… hát nem látok jól, de már többen vannak.

-          Mit kerestek itt Jongin?

-          A szukát ki mást.

-          Milyen szuk… - háborodtam volna fel, de J-Hope befogta a számat.

-          Hallgass, ha nem akarsz még nagyobb káoszba taszítani mindent. – suttogta.

Mégis milyen káoszba? És mi mindent?

-          Nem gondoljátok, hogy a törvényeinkbe ütközik, hogy a lányt… hát lássuk csak: figyelitek, véditek, beszéltek vele, az hogy egyáltalán ismeritek. – sorolta.

-          A meggyilkolást kifelejtetted. – mondta neki egy alacsonyabb, nála idősebbnek tűnő srác, aki csak most sétált be a házba.

Elismerően bólogattam, hogy végre valahára valaki beismeri, nem én vagyok a hibás a múltkoriért.

-          Suho. – köszöntötte Rap Monster.

-          Namjoon. – mondta.

-          Ki? – néztem J-Hopera.

-          Rap Mon. – mondta.

-          Szia Sochi. Régen láttalak.

-          Nem láttad soha. – vágta rá Jungkook.

-          Na, megszólaltál. Mi lenne, ha nem próbálnád meg kinyírni a tökéletes alanyunkat.

-          Mondtam, hogy ott voltak. – mondta V. – Éreztem a szagukat.

-          Ott voltunk. És láttuk. Mi több, le is jelentettük. Az egész kis sztorit. A tanács, majd megrágja a dolgokat és meglátjuk, mit köpnek a kis akcióitokra.

Csak elképedve néztem. Miről beszélnek ezek? Mi az, hogy figyeltek? Milyen banda háborúba kevertem magamat? Sőt mi több mibe kevertem a húgomat? És miért szagolgat V?

-          Mit csinálsz? – néztem rá.

-          Büdös vagy. – motyogta.

-          Na elmehetsz ám a… Mit művelsz idióta?! – rántottam ki a pólóm alját a kezei közül.

Rendesen elkezdett vetkőztetni.

-          Fogd le Hope! – mondta nyugodtan, mire J-Hope vasmarokkal hátra feszítette mindkét karomat.

-          Mit műveltek vele. – indult meg a szemben álló társaság.

-          Megsebezték. – mondta V.

-          Mi? – kérdeztem.

V felemelte a pólómat, de csak addig, hogy látható legyen a három párhuzamosan futó horzsolásom.

-          Megjelölték. – motyogta V.

-          Tudtommal ez is szabályellenes. – mondta Rap Mon mosolyogós hangon.

Morgások hallatszottak. Nem olyan emberi mormogás. Hanem igazi, kutyaszerű.

-          Ennyi vacsora vendégre nem készültem.

Oda kaptam a fejemet a hangra. Jin állt a konyhaajtóban a húgomat takarva.

-          Nos, sajnálatos módon most mennetek kell. – mondta vidám és gúnyos hangon Suga – Fontos kötelezettségeink vannak, és nagyon zavaró a jelenlétetek. Meg büdös. – tette hozzá elgondolkodva.

-          Nehogy azt higgyétek, hogy nekünk élmény ezen a lepratelepen ácsorognunk. – mondta az egyikük.

-          Akkor miért nem húztok el innen Sehun? – kérdezte Jimin.

-          Megyünk. – mondta Suho, majd megfordult és elindult kifelé.

Ugyan olyan nyugodt és fenséges maradt egész végig. A tartása uralkodóéhoz méltó volt. Minden egyes szavát követték a körülötte levők.

-          Falka. – motyogtam elgondolkozva az egyetlen szót, ami illet rájuk.

Megtorpant. A válla felett visszanézett rám. Féloldalasan elmosolyodott és ismét elindult.

-          Találkozunk még kislány. – mondta fenn hangon.

A falka tagok követték és az ajtó MAGÁTÓL becsapódott mögöttük. Nem hiszem el. Hát milyen ajtajuk van ezeknek. Csak úgy kibe nyitogatódik vagy mi? Sóhajtottam.

„Tökéletesen elkaptad a lényeget Sochi.„ – gondoltam.

-          Most több magyarázattal tartoztok nekem, mint a drámai belépő előtt. – mondtam a fejemet lehajtva fáradtan.

-          Kapsz magyarázatot. – rá néztem Jinre – Ha eljön az ideje. – mondta – De most a vacsora ideje jött el.

-          Jó. – fontoltam meg a hasamra gondolva – Evés közben mesélhettek.

-          Mi nem fogunk… - kezdte Rap Mon.

-          De fogtok. – fordultam felé idegesen.

-          Legalább hagyd, hogy befejezzük. – morogta Jungkook.

-          Akkor fejezd be. De ne a meggyilkolásomat.

Nyögött egyet. Rám nézett… és csak nézett.

-          Magyarázat. – mondtam, hogy segítsek neki mibe is kezdett bele.

-          Megmutatjuk. – mondta – Holnap suli után.

-          De holnap még nem megyek iskolába. – mondtam.

-          Az sem biztos, hogy egyáltalán itt maradunk-e. – nézett a húgom bánatosan Jinre, majd odabújt hozzá.

Nem. Senki nem tudta megállni, hogy el ne kezdjen kuncogni. Még én is megmosolyogtam a jelenetet.

-          Itt fogtok maradni. – biztosított egy mosollyal J-Hope.

-          Ez nem rajtunk múlik.

-          Nem. – fordult felém féloldalasan Rap Mon – Ez rajtunk múlik.

-          Próbáld meggyőzni anyámat. Nekem sem ment. Hát még egy idegennek.

-          Nem beszéltél vele valami szépen. – mondta Jin.

-          Tessék? Lili mit mondtál?

-          Semmit. – védekezett a húgom – Legalábbis semmi olyat, ami a retardált nővéremről ne lenne igaz.

-          Hee? Ha nem tudnád téged is védtelek a vita alatt.

-          Ja, aztán meg ott hagytál.

-          De azért már megbocsátottál. – emlékeztettem.

-          Ja, tényleg. – mondta – Hát mindegy.

-          Mindig ilyen hangosak? – masszírozta a halántékát Suga.

-          Ha minimum egyszer méltattál volna rájuk vigyázni, talán tudnád. – mondta Jimin a kanapéról lógatva a lábát.

-          A verekedés a te reszortod Jiminie. Én maradok az emberek belső tanulmányozásánál. – vigyorgott kajánul.

-          Undorító vagy. – meredtem rá.

-          Te vagy az undorító. Egyből félre érted.

-          Szerintem egész jól értettem.

-          Nem tudsz te semmit kislány.

-          Mivel nem vagytok hajlandóak felvilágosítani.

-          Mintha most mondtam volna el, hogy fel leszel. Csak maradj már nyugton és együnk. – ragadta meg a karomat Jungkook és behúzott egy ajtón.

Mint utóbb kiderült az volt az étkező. Lenyomott egy székre és mellém ülve egyből elkezdte szedni a kaját magának. A többiek is követtek minket és a tányérjukban szinte még nem is volt semmi, de a szájuk már tele volt. Én is szedtem a sok finomság közül és neki álltam enni. A kaja valami mennyei volt. Nem bírtam leállni az evéssel csak rágtam és rágtam egyfolytában. Közben a társaságot figyeltem. Mindenki nevetett, még RAP MON is. Hülyültek össze-vissza és egy idő után már nem bírtam megállni, hogy ne nevessek én is velük. Olyan volt, mintha már évek óta ismernénk egymást és az előbbi incidens meg sem történt volna. Mintha nem lenne ez a temérdek kérdés és kétely. Miközben néztem őket feltettem magamban a kérdést. Miért is gondolom azt, hogy ők vadászok és én préda vagyok?