14. rész

14. rész

A kocsi fülledt utasterét betöltötte Memphis csacsogása. Meg nem tudnám mondani, hogy mégis miről tudott ennyit beszélni. De csak mondta és mondta, én meg nem tudtam másra koncentrálni csak, hogy el ne hányjam magamat Memphis parfümjének erős illatától, és közben azon elmélkedtem, hogyan jutok vissza időben a saját, parfümmentes kocsimba. Kicsit lehúztam az ablakot, de talán egy percig sem volt nyitva Memphis már vissza is húzta. Nagy levegőket vettem és próbáltam még ki tartani egy kicsit. Egy idő után csak arra eszméltem fel, hogy Jungkook átható fekete szemeibe bámulok, és azt kívánom bár csak az ő hűvös, ízlésesen férfias illatú kocsijában ülnék. És akkor végre meg érkeztünk a pláza parkolójába. Memphis még le sem állította a motort, de én már ott sem voltam. Soha életemben nem tudtam még ennyire értékelni a friss levegőt. Amikor reggel hazavitt nem volt ilyen erős illat a kocsijában. Vagy volt, csak nem vettem észre? A kocsi oldalának dőlve támaszkodtam a térdeimre.

-          Látom bele kóstoltál a Memphis világba. – vigyorgott mellém lépve Jungkook.

-          Nagyon vicces vagy. – mondtam neki, és egy pillanatra elhallgattam. Memphis még mindig mondta a magáét. – Vissza már te viszel.

-          És hagyjam ki az émelygő fejed látványát. Nem, nem. Vissza is Memph visz.

-          A beszólás miatt. Ezzel leróhatod.

A száját keskeny csíkká szorította össze, miközben visszaemlékezet arra mit mondott, mielőtt elindultunk. Időközben Memphis is kiszállt és lezárta az autót.

-          Héj, Memph. – szólt oda Kook miközben még mindig a szemembe nézett.

-          Mondjad Kookshi!

Ezen majd nem felvihogtam, de még idejében sikerült visszafojtanom a nevetésemet. Van egy olyan érzésem, ha most elnevettem volna magamat Kook inkább bosszút állt volna rajtam, mint segített volna.

-          Haza én viszem a kedvesedet.

-          Mi? Egy frászt! Ez egy csajos délután. Neked amúgy sincs itt semmi keresni valód.

-          Memphis hibába töröd magad. Nem lesz beléd szerelmes.  Ő nem bi, mint ti.

Hát ezen megütköztem. Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam.

-          Ha minket választ az lesz.

Na, ez már végképp betette a kiskaput. Itt álltam és imádkoztam, hogy ne hányjak epét. Közben meg megtudtam, hogy egy biszex sellő akar meghódítani és, ha őket választom én is az leszek.

-          Esetleg van még valami, amit nem tudok rólatok.

-          Mindent a maga idejében kislány. – kacsintott rám Kook.

-          Nem tudta? – kerekedtek ki Memphis szép ívű szemei – Jeon Jungkook te szemétláda! Direkt ijesztetted el!

-          Ugyan már Memph, valamikor meg kellett tudnia.

-          De nem így. Ezt lehet szebben is tálalni.

-          Én szépen tálaltam.

-          Persze, mintha egy döglött halat öntöttél volna le iszappal, a tetejére meg rothadó moszatot tettél volna és egy mosoly kíséretében elé toltad volna, miközben közlöd vele, ha ez nem kell, kapsz mekis hambit.

-          Tényleg kapok? – kaptam gyorsan a szaván.

-          Éhes vagy? – kérdezte Kook.

-          Nem emlékszem mikor ettem utoljára. – válaszoltam ismét felnézve rá.

Kicsit aggódva fürkészet.

-          Akkor előbb megetetünk téged, aztán megyünk ruhát nézni. Oh-oh! Kezdjük a báli ruha részlegen. Légyszí-légyszí kezdjük ott! – zsongott be Memph.

-          Majd meglátjuk Memph. Gyere! Megyünk mekizni.

Két sajtburger, egy fél doboz sült krumpli és jó pár korty jeges kóla után úgy éreztem táncolni tudnék a felhőkön. Éppen egy krumplit rágcsáltam és néztem, ahogy Memphis és Jungkook ölik egymást. Innen nézve úgy néztek ki, mint a suli egyik királya és királynője, akik úgy csinálnak, mintha utálnák egymást, de közben mind a ketten ölnének a másikért, ha kéne.

-          Ti mióta ismeritek egymást? – vágtam bele Memphis hosszú prédikációjába a rúzsok és magas sarkúk fontosságáról.

-          Talán egy száz éve. – tűnődött Kook.

-          Na, szép. Még erre sem emlékszel. – ducizott be Memph – 64 éve ismerkedtünk meg.

-          Ti jártatok?

-          Nem mondanám. Inkább csak szórakoztattuk egymást. – felelte félvállról Memphis.

Azt hittem lefordulok a székről. Szerintem ezt ők is észrevették, mert egyből mentegetőzni kezdtek.

-          Tudod akkor te még nem voltál. És hát…

-          Értem én. – vágtam Memphis szavába – Értem.

-          De akkor még nem volt bi. – védte magát Kook.

-          JUNGKOOK!!!

-          Mi van? Le kell vele tisztázni, hogy nem nyúltam volna hozzád, ha az lettél volna. Az onnantól van, hogy te megjelentél az életében. – mutatott rám Kook.

Azt hittem vissza köszön a reggelim.

-          Srácok! Már így is többet tudok a kelleténél. Nagyon élénk és erős a fantáziám. Mondhatni vizuális ember vagyok. Szóval kérlek. Nem akarom elképzelni… Semmit nem akarok elképzelni, amit ketten csináltatok. Sőt még olyat sem, amiben nem volt benne az egyik csak a másik és egy külsős.

-          És azt, amiben mind a ketten benne voltunk és egy külsős.

Kínomban belefejeltem az asztalba, Jungkook meg csak kajánul röhögött.

-          Memphis kérlek! Csapd le!

-          Örömmel. – mondta és ezt az egy szót szinte azonnal egy hatalmas csattanás követte, majd egy puffanás.

Felnéztem és szinte egyből elkapott a röhögés. Memphis kezében a tálcám volt Jungkook a földön feküdt teljesen ledöbbent arccal és a maradék krumplim és kólám terítette be.

-          Ez… Ezt… - dadogta Kook.

-          Megkeserülőd? – kérdezte Memphis – Ááá, nem, nem hinném. Szerintem nagyon is megérte látni ezt az arcot.

-          Szerintem is. – fulladoztam, mire Memphisből is kitört a nevetés.

-          Elmegyek, veszek valami tiszta ruhát. Mire visszajövök itt ne legyetek!

-          Persze-persze, csak menj.

Miután Jungkook elment csend telepedet ránk. Bár már semmi kaja nem volt előttem, amin elcsámcsoghattam volna, még mindig ott ültünk. Részszint szerintem miattam. Az asztallap fényes felületét bámulva vettem észre a tükröződő felületen, hogy Memphis egész végig engem néz. Felemeltem rá a tekintetemet. Aggódva és szomorúan nézett. Megeresztettem felé egy mosolyt, de nem nagyon segített a helyzeten. Kicsit mintha magába roskadt volna.

-          Azt, amit az előbb mondtunk… Ne vedd komolyan.

Csak pislogtam rá. Nem igazán tudtam ezen mit nem lehet komolyan venni.

-          Gyere! Menjünk báli ruhát nézni. Nem sokára itt van a karácsonyi bál.

-          A mi?

-          Minden évben tart a sulink egy karácsonyi bált. – mondta félszegen.

-          De hát még csak november közepe van.

-          Igen, de az ilyet nem lehet elég korán elkezdeni. – mondta kicsit már élettel telibben.

Láttam rajta, hogy ez visszahozná a kedvét, ezért jó pofát vágtam a dologhoz és felpattantam.

-          Akkor menjünk báli ruhát nézni. Közben meg elmesélheted, mit hogyan kell érteni.

Halványan elmosolyodott és ő is felállt.

Mikor már a sorok között jártunk és a szebbnél szebb ruhákat válogattuk, bele kezdett a történetükbe.

-          Tudod, amikor mi találkoztunk, - utalt itt magára és Jungkookra – én még eléggé friss voltam. Ő is ma születte bárány volt, de kicsit már kórosabb, mint én. És hát tudod… Ilyenkor… Hogy is mondjam… Sokkal intenzívebben érzünk mindent. Persze később is. Neked ez még durvább lesz, mert vörös villám alatt születtél. De idővel, megtanulunk felette uralkodni.

-          És ti nem tudtatok felette akkor még uralkodni?

-          Hát… Annyira nem. – szontyolodott el – De, ha ez megnyugtat nem voltunk együtt, vagy ilyesmi. Csak úgy voltunk.

-          Hát ez nem nyugtatott meg. – vallottam be.

-          De amúgy sem tartott sokáig. Csak két hét volt az egész. Plusz azok az idők, amikor teli hold volt, vagy valamilyen olyan esemény, ami sok mágikus erőt szabadít fel bennünk. De ez is csak 3 hónap volt. Aztán kerestünk más elfoglaltságot.

Azt hittem fejbe verem. Látva a tekintetemet ismét elkezdett magyarázkodni.

-          Mármint nem úgy, vagyis azt nem tudom, hogy ő úgy-e, de ha jól hallottam, akkor nem. Tanultunk.

-          Tanultatok. – mondtam hitetlenkedve.

-          Igen. Tudod belső látás. – „Na puff neki.”- gondoltam – Érzékek élesítése. Főzés. – mondta gyorsan az utolsót, hogy megnyugtasson.

Ez a kis mese után csendben nézegettük tovább a ruhákat.

-          Amúgy csak, hogy tudd. – kezdte komolyan. Ilyen komolynak még soha nem láttam. – Jungkook kiváló vadász. De ha továbbra is préda maradsz, megun téged. Hidd el, én tudom. Vigyázz! Prédát vált ki belőled. De neki egy vadászra van szüksége, aki mindig felpezsgeti.

Ebben a pillanatban lépett be Jungkook a boltba. Meglátott minket és elindult felénk, az immár vadiúj szerelésében, amiben elképesztően nézett ki. Memphis a vállamra tette a kezét.

-          Jó kis vadász válik, majd belőled, kicsi prédám. – mosolyogta, rajtam meg végigfutott a hideg.