11. rész

11. rész

Ez az emlék volt a legélesebb mindközül. Csupán pár hetes emlék. Ahogy ott álltam az erdőben, saját magamat nézve, könnyszökött a szemembe. A húgomnak igaza volt. Valóban kimentem éjfél körül az erdőbe akkor. Felnéztem az égre. Gyönyörű teliholdas éjszaka volt, de hűvös.

-          Még nem is láttál semmit, de már keseregsz? – lépdelt el mellettem Jungkook – Gyere, vagy lemaradsz a legjobb részekről!

Követtem őt. Az emlékbeli önmagam közvetlen közelében állt meg.

-          A hibridek köcsög szokása játszani a prédájukkal. A többi faj nem cseszekedik ennyit. De ők… Ők a legelbaszotabb társaság mindközül. Feljebbvalónak, nemesebbnek érzik magukat nálunk. Közben meg elfelejtik, hogy nekünk köszönhetik az életüket. Ezen az estén cica majdnem te is ilyen elcseszett lettél.

Az emlék énem mozgásba lendült. Rohant a dombnak.

-          Na, elkezdődött. – mondta unottan – Fogd meg a kezemet!

-          Minek? – kérdeztem kábán.

-          Ez az én emlékem is. Oda viszlek, ahol az emlék lényege van. Még vagy 5 percig eszeveszettül fogsz futni. Na, gyere!

Megfogtam a kezét. A kép elhomályosodott, majd ismét kitisztult. Egy tisztás közepén álltunk. Éppen kiléptem a fák közül. Körülnéztem, majd megállapodott a szemem egy ponton. Pontosabban egy alakon. Céltudatosan elindultam felé. Az alak megfordult és elvigyorodott.

-          Nyugi cica. Még nem láttál mindent. – mondta Jungkook, és elkezdte hüvelykujjával simogatni a görcsösen szorító kezemet.

-          Ki ez?

-          Song Hyun Jun. Az a seggarc, aki lepasszolta az emlékeid felelősségét nekem.

-          Miért nem mutatta meg?

-          Azzal, hogy megmutatja egy fajta köteléket is kialakít.

-          Milyen köteléket?

-          Szorosat.

-          Pontosabban? – forgattam a szemeimet.

-          Beismeri azt, amit már Kun Woo is említett. Hogy elszakad teremtőjétől és hozzád fog kötődni. Már, ha te őt választod.

-          Nekem ki a teremtőm?

-          Az a négy fajtánkbeli, aki pazarolt rád egy percet.

-          És ő miért nem akarta ezt?

-          Mert fülig szerelmes az alkotójába.

-          Ki az alkotója?

-          Hogy tudsz ilyen sokat kérdezni?

-          Hogy tudsz ilyen kurtán válaszolni?

-          Im Seo Yun a teremtője.

-          A mogorva csaj.

-          Ja, a mogorva csaj. Őt választotta anno. Nem mintha a csaj nagyon akarta volna, de azért imponál neki a talpnyaló. A világ minden kincséért sem engedné el soha Hyun Junt.

-          Ki a te teremtőd?

-          Figyelj!

Oda kaptam a fejemet a két alakra. Hyun Jun éppen kitátotta a száját.

-          Hatalmas fogai vannak. – motyogtam elhűlve.

-          Hibrid kiváltság. Undorító egy tulajdonság. A mién legalább ízléses.

Nem figyeltem rá. Közelebb mentem, hogy jobban lássam mi történik.

-          Meg fog harapni?

-          Milyen ember lennék, ha elmondanám egy jó film folytatását!? Hidd el kislány! Ez annál sokkalta jobb lesz.

Ott álltam a hibrid és magam mellett. A hibrid eltűrte a nyakamból a hajamat, kinyitotta hatalmas pofáját. Fogai megvillantak a telihold sugarában. És akkor lendült. De valami megállította. Hatalmas vonítást hallottunk. Elmosolyodott. Felemelkedett, de a nyakamat még mindig kezei között tartotta.

-          Régen találkoztunk Suho.

-          Hagyd békén a lányt!

Inkább a belülről hallottam a hangját, nem a fülemmel.

-          Miért tenném?

-          Talán, mert szívesen tépnénk le a fejedet? – mondta vidám hangon Kai.

Hátráltam kicsit és beleütköztem Kookba.

-          A farkasok mindig idejében érkeznek. – mosolygott lenézően.

És valóban. Nem csak két farkassal álltunk szembe. Már az egész tisztást körbevették.

-          Verekedés lesz?

-          Mi más kislány? – vigyorgott.

Ebben a pillanatban az egyik farkas a hibridre vette magát egy másik pedig engem taszítót a földre. Kábán tápászkodtam fel, mint aki azt sem tudja fiú-e vagy lány. Nem telt bele 5 másodpercbe, hogy nem hittem a szememnek és rohanni kezdtem. Éreztem az emlékeim hatását. Hallottam a gondolataimat. Nem tudtam kitalálni, mit láttam azt sem, hogy miért nem követnek azok, amiket láttam. Csak egyet tudtam, hogy rohannom kell. Ismét Kook kezét szorongatva könnyű volt követnem magamat.

-          Most figyelj! Most jön a kedvenc részem. – vigyorgott kajánul.

És ebben a pillanatban a semmiből előttem termet és tűhegyes fogakkal vigyorgott rám.

-          Valahogy sejtettem, hogy az egocentrikus segged megjelenése lesz a kedvenc részed.

-          Most mért? Mond, hogy nem volt hatásos a belépőm.

-          De Kook. Hatásos volt.

-          Csak segíteni akartam. – duzzogott.

-          Miben?

-          Figyelj! – fogta meg az államat és fordította magunk felé.

Amint a másik énem meglátta Jungkookot irányt változtatott. Ez így ment még jó darabig. Én futottam, Jungkook a semmiből megjelent, én irányt változtattam. De valami változott. Amerre futottam minden megfagyott.

-          Mi történik?

-          Halálfélelmedben megfagyasztod a tájat. Na persze lényem nagyszerűsége is hozzájárul ehhez a jelenséghez.

-          Hogy érted?

-          Én indítottam be a rosszcsont feled. Én vagyok az utolsó a fajok közül, aki kicsit törődött veled.

-          Azt látom. – mondtam gúnyosan.

-          Igen, látod, amint terellek a házatok felé, hogy ne fuss bele a hibrid gyökerekbe. Mert csakhogy tudd, éppen arra kezdtél el rohanni. A farkas pajtásaid meg éppen le voltak foglalva.

Éppen akkor értem a hídhoz, amikor ezeket kimondta. Megálltam, ő pedig utolért. A földre taszított és fölém hajolt. A szemembe nézett, majd ráhajolt a nyakamra. Villámok szelték át az eget és ő rémülten kapta fel a fejét.

-          Picsába! – mondta.

Belenézett a szemembe és mormolt valamit. Majd egy szempillantás alatt eltűnt és engem ott hagyott.

A kép elhomályosodott és én ott álltam a terem közepén Jungkookra bámulva.

-          Értsd meg cica. Olyan jó préda voltál, hogy egyszerűen nem tudtam parancsolni a vadász énemnek.

Nem feleltem. Szemrebbenés nélkül vágtam pofon, mire az egész teremben síri csönd lett.