10. rész

10. rész

Követtem Kookot a sikátor belseje felé, míg nem megállt egy piros fém ajtó előtt. Sóhajtott egyet és rám nézett.

-          Készen állsz?

-          Nem tudom. Nem igazán tudom mire kéne készen állnom. – néztem a szemeibe.

-          Jobb lett volna neked, ha soha nem is szül… Mindegy. Csak maradj a közelembe.

Bólintottam.

-          Erő kislány. Légy erős. – mondta majd benyitott az ajtón, én pedig szorosan követtem.

Kívülről félelmetesnek hat, belül viszont olyan, mint egy klub. Van bárpult, kanapék asztalokkal, lágy zene szól, mintha nappal lenne, és a hely várna az esti őrületre. Sőt mikor kicsit jobban körülnéztem még kis bokszokat is láttam és étlapokat az asztalokon.

-          Ne maradj le. Ráérsz még bámészkodni. El sem tudod képzelni, milyen sokszor leszel te még itt.

Felzárkóztam Jungkook mögé. Elhagyva a kajálda részleget egy nagyobb, talán a táncra szolgáló, térre értünk. És ekkor megtorpantam. Négy külön csoportba szeparálódtak az emberek. Jobb oldalt volt Kookék társasága. Velük szemben, balra láttam Suhot. Baekhyun és Chanyeol mosolyogva integettek. Félve intettem nekik vissza egy aprót. Mellettük volt egy csapat lány. Köztük volt a macskaszerű csajszi is, aki V szerint majd letépi az arcomat. A negyedik csoport pedig szinte teljesen elvált a csoportoktól. Azt az érzetet keltették, hogy ők felsőbb rendűek. Amikor rám néztek csak egy lesajnáló pillantás erejéig tették, majd elfordultak és tovább beszéltek valamit, vagy éppen az arcukkal fejezték ki unottságukat.

-          Hol vannak a tanács tagjai? – vezetett a fiúkhoz Kook.

-          Hékás! Ne sajátítsátok ki a csajt. – nyafogott a macskaszerű csaj bandájából az egyik lány.

-          Kussoljál Memphis! – ordította át Jimin.

-          Memphis? Mint a város? – kérdeztem.

-          Ja, nem volt egy túl okos névválasztás. – mondta Jimin.

-          Na, hogy érzed magad? – kérdezte J-Hope átkarolva a vállamat.

-          Tökre úgy viselkedtek, mintha valami beavató szertartásra készülnétek.

Idegesen nevettek.

-          Azért néha egész jól tippel a csaj. – bólogatott elismerően Suga.

Miután ezt kimondta mindegyikük megmerevedve bámult maga elé. Hope úgy szorította a vállamat, hogy azt hittem szilánkosra töri. Csak akkor eszmélt fel, amikor felváltva feszegettem az ujjait és bökdöstem a könyökömmel a bordáit.

-          Jaj! Bocsánat! Ne haragudj! Nem akartam!

-          Nem fájt. – hazudtam, hogy megnyugodjon.

-          Örülnénk, ha nem tennétek tönkre testileg Suho mennyasszonyát. – kiabált át Kai.

-          Fogd be a pofádat Szőrcsimbók! – csattant fel mérgesen J-Hope, mire Kai csak elégedetten vigyorgott tovább.

Én meg azt sem tudtam, hol vagyok. Tudatlanul is elkezdtem kikerekedett szemekkel araszolni a kijárat felé. Vagyis arra amerre sejtettem a kijáratot.

-          Ne szarj már be. – ragadta meg a karomat Jungkook – Nem lesz esküvőd. Legalábbis most nem.

Ezzel visszarángatott maguk mellé. Szótlanul álldogáltam tovább mellettük és hallgattam, hogy mit ordibálnak egymásnak a különböző csoportok. Konkrétan szétsavazták egymást. Kivéve egy csoportot. Ők akármilyen szidalmat is kaptak nem reagáltak. Nekem még is úgy tűnt, hogy bármelyik pillanatban letépnék a beszólogatók fejét.

-          Itt vannak. – bámult a terem másikfelébe RapMon.

Mind oda kaptuk a fejünket. Négy személy állt fenségesen egy kis emelvény szerűségen. Két férfi és két nő. Mind gyönyörű és uralkodói. De mind a négyen tartottak némi távolságot a másiktól. Mintha nem akarnák bepiszkítani az aurájukat. Mindközül az egyik férfi tűnt a legidősebbnek. Talán a negyvenes éveiben járhatott, mégis úgy véltem minden nő szíve epekedne utána, legyen bármilyen öreg. A tartása vezérhez méltó a hangja dörgő volt, amikor megszólalt.

-          Im Sochi!

Majd bepisiltem, mikor kimondta a nevemet. Tisztára, mint valami tárgyaláson.

-          Im Sochi! – ordította immár hangosabban.

-          Menj már ki a terem közepére! – lökött meg idegesen RapMon.

-          Mintha nekem ezt tudnom kellene. – súgtam vissza neki bosszúsan.

Kisétáltam a terem közepére és ránéztem a négy alakra. Úgy remegettek a lábaim, hogy azt hittem kicsúsznak alólam és elszaladnak nélkülem. A középkorú férfi mellett jobbra állt egy tinédzserforma fiú. Nos, mondanom sem kell, ha betenné a suliba a lábát a lányok nyáladzva csúsznának utána a padlón, de hiába. Ha, ránéz az ember már tudja, hogy nem elég jó kaliberű ő ehhez a sráchoz. Rám is unottan, szinte bosszankodva nézett. Tőlük balra állt a két nő. Az egyikük élénk színekbe volt öltözve, a szemei pedig elbűvölőek voltak. De a mosolya ravasz, és a tekintete a halálod után kiáltott. A másik nő merev volt, kicsit unott. Viszont látszott rajta, hogy elszántan ketté tudja harapni az ember torkát, ha csúnyán néz rá. A férfi, aki a nevemet ordibálta, végig mért, majd elmosolyodott.

-          Üdvözöllek! A nevem Kang Kun Woo. Ő itt – mutatott a tini srácra – Min Jun Seo. – majd a két nőhöz fordult mosolyogva – És had mutassam be bájos hölgy vezetőinket Kim Min Seo-t. Vagy művésznevén Aranit – mutatott az élénk színeket viselő nőre – És… - itt kicsit elgondolkodott milyen jelzővel illesse a másik „hölgyet”, de ő megelőzte őt.

-          Im Seo Yun. – mondta mereven.

-          Igen. – jött zavarba Kun Woo – Nyilván nem érted miért vagy itt. – fordult hozzám.

-          Hát… Nem igazán. – jött az őszinte válasz.

-          Sejtettük. De mi azért jöttünk el hozzád, hogy ezt megmutassuk neked.

-          Megmutatni? Nem elmagyarázzák neki? – jött a meghökkent válasz V-től.

Hátra kaptam a fejemet és körbe néztem. Mindenki idegesen sugdolózott, csak a különctársaság állta a tekintetemet nyugodtan.

-          Igen. Megmutatjuk neki. Ha megpróbálnánk elmagyarázni, mint anno nektek, szegény nagyvalószínűséggel őrültnek nézne minket és elrohanna.

-          Már most is közel állok hozzá. – motyogtam.

-          Kérem a kiválasztottakat, hogy segítsenek ebbe. – mondta Kun Woo oda se figyelve rám.

-          Kiválasztottak?

-          Igen. Azok a személyek, akikkel először találkoztál fajtáinkból. Ha, mind a négy fajból találkozol a pároddal, beindul a szervezeted azon része, ami aludt, és várta a megfelelő alkalmat. Minthogy neked ez nagyjából talán egy hete fejeződött be itt az ideje, hogy megkapj minden információt a döntéshez.

-          Na persze ez a döntés nem 100%-ban tőled függ. Az is kérdéses, hogy a párod akar-e téged. Vagy ragaszkodni fog az átváltoztatójához. Ami szintén nem rajta múlik, hanem, neked köszönhetően, immár a természetétől függ és nem az átváltoztatójától. – mondta nekem a tini gyerek.

-          Aha. Tiszta sor. – mondtam elképedve.

-          Inkább mutassuk meg neki. – mondta Arani.

-          Igaz-igaz. – mondta Kun Woo – Rendben van, akkor kezdjük az első találkozásoddal. Suho kérlek!

Megfordultam és Suho állt velem szemben. Rám mosolygott.

-          Ne félj! Csak visszaadok neked valamit, amit régen elvettem tőled. – mondta majd a halántékomhoz érintetve a két hüvelyk ujját megfogta a fejemet én pedig abban a pillanatban a régi házunk előtt álltam. Szép napsütéses nyári nap volt. Körül néztem. Sehol senki. Csak egy négy év körüli kislányt láttam játszani. Azzal szórakoztatta magát a hőségben, hogy egyre magasabbra és magasabbra dobta a labdát. De egyszer nem volt elég ügyes. A labda kicsúszott a kezéből képen törölte és elgurult. A kislány gondolkozás nélkül futott a labda után, ami kigurult az útra. Kiáltani akartam, hogy álljon meg, de már késő volt. Egy kocsi vészesen közeledett a kislány felé. A sofőr nem vette észre, hogy ott van a gyerek, ezért nem is fékezett. Elkezdtem rohanni, hogy megakadályozzam a balesetet, de ebben a pillanatban egy farkaskutya ugrott a kocsi elé. Az orrát a lány két lába közé fúrva megemelte és arrébb dobta őt. De arra már nem volt ideje, hogy ő is elugorjon. A kocsi átgázolt rajta. A sofőr megállt ugyan egy pillanatra meglepetésében, de szinte azonnal tovább is ment. A kislány döbbenten tápászkodott fel. Nem értette mi történt. Csak oda rohant a kutyához és sírásban tört ki. A kutyatetemére ráborulva zokogott percekig, amikor a kutya megmozdult.

-          Most már emlékszel?

Elkaptam a fejemet a jelenetről. Suho állt mellettem réveteg mosollyal.

-          Az nap megmentetted az életemet. – mondta emlékeztetőül.

-          ÉN???

-          Csak menj közelebb és figyelj!

Úgy tettem, ahogy mondta. Oda sétáltam és a két alak fölé hajoltam. A könnyeim nyomán begyógyult a sebe.

-          És nem csak a sebeimet gyógyítottad meg. Egy úttal megpecsételtél. Tudod nem volt kellemes 11 évig arra várni, hogy felnőj. De megérte. – nézett rám.

-          Még mindig nagy a homály. – mondtam.

Erre elnevette magát.

-          Sochi. Én indítottam be lényed azon részét, ami közénk tartozik. Te vagy a tökéletes alany. És mivel lány vagy a vérfarkasoknak és vámpíroknak itt szüksége van rád. Mivel a mi családjaink csak fiúkból állnak, mondhatni elkell nálunk egy női kéz.

-          Vérfarkas? Te vérfarkas vagy?

-          Miután visszakaptad az emlékeidet, mindig látni fogod a fajokat.

-          Anyáék mondták, hogy kiskoromban sokáig volt egy képzeletbeli kutyám. Az nem képzelet volt. Te voltál!

-          Igen. Lejárt az időm. Most át kell, hogy adjalak a következő emlékednek. – mondta és eltűnt. Szó szerint a semmi be lett én pedig kinyitottam a szememet.

Memphis állt előttem. Rám vigyorgott. Még ki sem tudtam nyitni a szám a keze már a fejemen volt.

Erre a képre már jobban emlékeztem. Ez akkor tájban volt, amikor Lili még csak 1 éves volt. Elmentünk Jejura nyaralni. Apa meglepetésként befizetett minket egy hajóútra. Nagyon kihajoltam a hajó korlátján és valaki meglökött hátulról, én pedig belesetem a vízbe. De akkoriban még nem tudtam úszni. Később azt mondták, hogy sellőkről hadováltam, amikor ki húztak a vízből. De most így kívülről látva az eseményeket már tisztábban emlékeztem. A macskaszerű lány lökött a vízbe.

-          Lamia, attól, hogy ribanc vagy még nem kell másokkal is ribanckodnod. – mondta Memphis és utánam ugrott.

Mivel nem tudtam úszni és a kapálózástól már kimerültem elkezdtem süllyedni. Emlékszem, hogy láttam Memphis lábait uszonnyá olvadni, és arra is emlékeztem, hogy volt ott még egy sellő. Lamia is beugrott utánunk és a 10 CENTIS karmait Memphis hátába mélyesztette. Ezután a két lány összeverekedett nekem pedig elfogyott az összes oxigénem és elájultam. A fedélzeten tértem magamhoz, ahol Memphis és Lamia nyugodtan, mintha mi sem történt volna támaszkodtak a korlátnak. A kép ismét homályossá kezdett válni és elillant.

Amikor kinyitottam a szemeimet Jungkook állt előttem.

-          Hát tudod, most nem én jönnék, de a buznyák hibrid rád nézett és visszamondta a szolgálatot. – mutatott a tőlünk távolodó alakra - De mivel én is ott voltam, ezért úgy határoztak én is meg tudom mutatni neked.

Közelebb lépett hozzám. De mielőtt a halántékomra illesztette az ujját még a szemembe nézett.

-          Úgy gondolod jobb már, hogy tudod kik vadásznak a préda seggedre?

A válaszomat meg sem várva ujjait már rá is nyomta halántékomra és ismét repültem.