2. rész

2. rész

-          Lili hercegnő!!! Meddig óhajt még kritikus szemeket meresztgetni angyali külsejére? – kérdeztem egy fotelban elterpeszkedve – Ha ezt tudom hoztam volna könyvet. – motyogtam.

-          Jó. Most már kész vagyok. – rántotta el a függönyt.

-          Remek!

-          Ez lesz és ez. – mutatott két ruhadarabra – Meg ez és ezek, na meg ez, óóó és a cipőt se felejtsük el, na meg azt a pulcsit se. – mutatott egy Snoopis darabra.

-          Még remekebb! – mondtam kimeredt szemekkel.

-          Gyere már! Te fizetsz!

-          Erre magamtól is rájöttem volna. – kullogtam a húgom után. – Hogy lehet az, hogy én beértem két pólóval meg egy Conversesel, míg te egy kisebb gardróbot vásároltál fel?

-          Mint mestered mondom a fejlődésed kétségbe ejtően lassú. Ez divat Unnim. – tette fel a napszemüvegét.

A szememet forgatva fordultam az eladónőhöz, aki tátott szájjal bámulta a diskurzusunkat.

-          Csipogtassa, csipogtassa! Nem érünk rá egész nap! AAÚÚÚÚ! LILI!!!!

-          Ne haragudjon a nővéremre. Ő csak egy retardált majom. Mindig mondom a szüleinknek, hogy ne engedjék ki felügyelet nélkül, de nem hallgatnak rám.

-          Inkább egy illem könyv kéne a kishölgynek.

-          Vagy lehet, hogy a kishölgy itt hagyja a csillámláma hányás húgát, ha már ilyen nagylány, oldja meg egyedül a vásárlását a saját költségére.

Az eladónő megijedt, hogy valóban ott hagyom a már lehúzott ruhákat a húgommal együtt kifizetetlenül, ezért belehúzott. Beletette a ruhákat a bolt logójával ellátott ezüstszínű papírtasakokba, fizettem és mentünk a dolgunkra.

-          Hová? – kérdeztem – A vásárlást letudtuk. Kaja. Menjünk Meki Driveba. – javasoltam, de Lili nem figyelt rám. – Hová bámulsz Törpilil? – fordultam hátra.

-          Olyan érzésem van, mintha követnének minket.

-          Beijedtél az Audis srácoktól? – kérdeztem röhögve és meglöktem a karommal.

-          Ne viccelj! Mi van, ha követtek minket és valamit akarnak tenni velünk? Vagy…

-          Figyelj Lil! – vágtam a szavába – Nem követtek minket és nem akarnak bántani. Vagyis az utóbbiba nem vagyok biztos. – Lili rám kapta rémült tekintetét – De biztos, hogy nem követtek minket. – folytattam tovább – Már vagy 100 helyen jártunk, ha tényleg akartak volna valamit el is navigálhattak volna máshova.

-          Nekem nem úgy tűntek, mint akik egyáltalán el akarnának engedni onnan. Ha nincs az a helyes srác.

-          Oho. – nevettem fel – Hát innen fúj a szél. – vigyorogtam rá – Lili szerelmes. Lili szerelemes. – énekeltem és minden a pláza belsejébe igyekvő leendő vásárló furcsán nézett rám és nagyívben kikerültek minket. Lili csak pirult. – Na gyere te kis szerelmes. Kapsz tőlem Happy Meal menüt. – karoltam át a vállát és kiérve a plázából a parkoló felé vettük az irányt.

-          Hogy érti azt, hogy nincs sajtburger? Ez a legalapvetőbb kaja itt. – méltatlankodtam.

-          Sajnálom. De pont egy perce vásárolták fel majdnem a teljes kaja készletünket. – könyökölt ki a drive-os csaj és kezdett el fecsegni nekünk nem törődve a másik három autóssal, akik mögöttünk vártak a sorukra. – Bejött hét elképesztő srác és felvásároltak majdnem mindent.

-          Nem érdekel. – mondtam dühösen – Én éhes vagyok. – jelentettem ki. A húgom mellettem már a saját kajájával foglalatoskodott.

-          Ha gyorsabban akarsz kaját, menj be. – mondta felhúzva az orrát.

-          Még ő van felháborodva. – morogtam szinkronban a panaszkodó hasammal – Oké Liliput. Te itt maradsz. A kocsit rád zárom, hogy senki ne zaklasson. Még viccből se.

Becsaptam a kocsi ajtót és vissza sem nézve a vállam felett rázártam a húgomra a kocsit. Amint beléptem megcsapott az a tipikus mekis szag, ami egy pillanat alatt beleivódik minden egyes ruhadarabodba. Beálltam a sorba. Sorban állás. A legjobb dolog, ha gondolkodni akarsz, vagy éppen nem érdekel semmi és csak hallgatod a többi gyökér beszédét körülötted. De, ha éppen atom méretűre zsugorodott gyomorral állsz a sorban, minden másodperc számít. Végre. Én következtem. Hatalmas mosollyal csaptam a pultra és nyögtem be hasam kívánságait, mire egy f.szkalap szimplán arrébb lökött és… És elcsaklizta a rendelésemet.

-          Héééj! – háborodtam fel.

-          T… Te… Tessék. – dadogta neki a pultos lány rák vörös fejjel.

-          Ne már. Komolyan! Én álltam itt először.

A „kedves” idegen az én kajámmal a tálcáján fordult oda hozzám.

-          Kit érdekel? – kérdezte.

-          Engem. – vágtam rá egyből felnézve a szemeibe. Belém fagyott a szó. Körülbelül 10 másodpercig csak bámultunk egymás szemébe.

-          JUNGKOOK!!! – jött valahonnan egy hang. Mind a ketten reflexből fordultunk a hang irányába. Azt nem tudom én miért fordultam arra, közöm mondjuk nem volt hozzá.

Jungkook elindult a harsogók felé.

-          Máris elkészül a rendelése. Nagyon sajnálom.

-          Jaj, ne magázz már. – mordultam egyet miközben még mindig a társaságot bámultam, ahová Jungkook éppen most ért oda. – Jungkook. – suttogtam – Hét tagú társaság. – számoltam meg a hangoskodó és vidám társaság tagjait. – Jungkook. – súgtam ismét.

-          Khm. Kész van a rendelésed. – vinnyogta a hátam mögött a pultos lány.

Fizettem, de ez sem ment könnyen. A pultos lány össze-vissza bénázott, miközben egyfolytában a hetes társaság felé pillantgatott és levegő után kapkodott.

-          A visszajáró. – tartotta a markát továbbra is mögém bámulva.

Amikor már vagy egy perce tartotta a markát hiába, rám nézett. Érdektelen szemekkel néztem vissza rá.

-          Most komolyan. Legyen már benned egy kis nőies tartás. – mondtam a visszajárót a markában hagyva.

Mire végeztem már nem csak a pultos lány, de a vendégek és a többi dolgozó is őket bámulta. Felszegtem a fejemet és rájuk sem nézve indultam a kijárat felé. Mikor az asztaluk mellett sétáltam el elhallgattak mind. Magamon éreztem a tekintetüket. Szinte perzseltek. Alig vártam, hogy kijussak. Levegő után kapkodva nyitottam ki a kocsi ajtaját. A vacsimat meg sem kezdve indítottam a kocsit és faroltam ki.

-          Mi ez a nagy sietség? – kérdezte a húgom rám sem nézve.

-          Semmi. Csak el akarok tűnni innen.

-          Megint balhéztál?

-          Nem. – válaszoltam színtelen hangon.

Erre már felnézett rám a húgom. Éppen a gyorskajálda bejárata előtt hajtottam el és akaratom ellenére is ránéztem az ajtóra. Éppen akkor rontottak ki rajta a fejüket kapkodva, amikor észrevettek minket a kocsiban. Szinte egyből el kezdtek rohanni az autóik felé. Sorban álltak ki a tuningos és hipcsi-szupcsi sport kocsijaikkal. Az első kocsi az ezüst Audi volt.

-          Basszus. – nyögtem – Tudtam, hogy el kell innen tűnnünk. – motyogtam.

-          Mi az? – fordult hátra a húgom – Mit csináltál már megint? – ütött a karomba.

-          Ezúttal semmit. – nevettem fel kínomban. – Kimegyünk egy forgalmasabb utcára. Ne forgolódj! És kösd be magad! – rántottam vissza az anyósülésbe.

-          Hazamegyünk? – kérdezte félős hangon, miközben bekötötte magát.

-          Talán.

Franccba, hogy nem tudok olyan jól hazudni. Ezzel csak még jobban megrémítettem. Kihajtottam egy forgalmas utcára és éppen bekaptam egy pirosat.

-          Ne már! Nem tudtál volna egy autóval később váltani? – néztem fel a közlekedési lámpára, mialatt doboltam az ujjaimmal a kormányon.

-          Csak, hogy tud ez már megint a te hibád. – mondta a húgom síros hangon.

-          Nem csináltam semmit. – szálltam vele vitába, mire majdnem lefejeltem a kormányt – Mi a? – néztem hitetlenkedve a visszapillantóba miközben egyre jobban közeledtünk az előttünk száguldozó kocsik felé – Ezt most komolyan gondolod? – kiáltottam a visszapillantó tükörnek dühösen. Elkezdte tolni a kocsinkat. Behúztam a kézi féket, de nem sokat segített.

-          Sochi. – peregtek a húgom könnyei.

-          Picsába. – mondtam – Most megríkattad te köcsög.

A visszapillantóban csak egy röhögő arcot láttam.

-          Hát jó seggfejkém. Ezt figyelt. – váltottam egyet – Lil!

-          Igen?

-          Most azt akarom, hogy fogd be a szemedet jó erősen. Megértetted?

-          Miért?

-          Csak csináld. Lili. – kaptam el az állát és magam felé fordítottam – Nem lesz semmi baj. Érted? A nővéred vagyok és vigyázok rád. Oké?

Lili csak bólintott egyet és úgy tűnt elapadtak a könnyei. Befogta a szemét jó erősen. Már csak centik választottak el minket a forgalmas úttól. A dudák monoton folyamát hallottuk. Kinéztem balra. Még ez a kocsi és jó lesz.

-          Ők a vadászok, és mi vagyunk a préda. – motyogtam akaratlanul is magamnak úgy, hogy a húgom a nagy hangzavar miatt nem hallhatta. Rátapostam a gázra, és még utoljára a visszapillantóba néztem. Egy döbbent… nem is inkább kétségbe esett arcot láttam.

Elment a piros kis Suzuki, amire vártam. Kiengedtem a kéziféket és hihetetlen sebességgel rontottam bele a forgalom kelős közepébe.