18. rész

18. rész

-          Szóval… Itt él Pandora? – álltam egy szürke háztömbökből álló elhagyatott város sír előtt.

-          Igen. – felelte Jungkook.

-          Hát, nem erre számítottam. Valahogy nem elég…

-          Sellős? – szólalt meg valaki a hátunk mögött.

-          Szia, Memphis! – morogta Jungkook meg sem fordulva.

-          Jeon Jungkook! Nem elég, hogy elcsalod előlünk, – mutatott rám Suho, aki csak most érte el periférikus határomat – de még meg sem hívsz minket az öreg Pandorához.

-          Még mindig kellemetlen társaságnak számítotok.

-          Pedig most már nincs is mitől tartanod. – indult meg felénk Memphis.

-          Nem kell már őt megvédenetek.

-          Ó, dehogy nem kell. Attól, hogy elméletben téged választott, gyakorlatban még mi is itt vagyunk. Bármikor változhat a véleménye. És akár hiszed, akár nem ez, hála az égnek, rajtad múlik.

-          Ennek mért örülsz annyira?

-          Téged ismerve úgyis elcseszel mindent.

Memphis kijelentésére Jungkook megfeszült mellettem és síri csönd telepedett a társaságunkra.

-          Öhm… Nem kéne bemennünk? – kérdeztem fázósan.

-          Menjünk! – indult meg elsőnek Suho.

Háztömbök labirintusán vezettek keresztül. Ha egyedül jöttem volna, bent maradok egy életen át. Eleinte a frászt hozta rám, de amikor jobban megnéztem láttam, hogy itt-ott fény villan, és árnyékokat is látni véltem. Nagyjából 15 perc múlva Suho elindult az egyik háztömb felé.

-          Még mindig nem tudom felfogni, hogy itt lakik.

-          Ez van. – mondta halkan Memphis – Hosszú évek óta létezünk. Volt pár vitánk, csatánk, üldözések, kínzások és kivégzések tömkelege. Nagyrészt az alkotóink akarták meg semmisíteni műveiket, de amint látod nem jött nekik össze.

-          Melyik szám az Memph? – kiáltott le egy lépcső tetejéről Suho.

-          Az egyetlen, amelyik világít. – forgatta meg a szemeit Memphis.

-          Szerintem inkább nekem kéne beszélnem vele. – ment fel a lépcsőn Jungkook.

-          Miért?

-          Mert rátok alapból nem számít.

-          Ja, igaz. Téged nyírjon ki, amiért hazudtál ne engem, amiért itt vagyok.

Jungkook figyelmen kívül hagyta a megjegyzést és felcsengetett Pandorához. A nő szinte egyből felvette a kagylót és beleszólt. Nem értettem mit beszéltek, de pár másodperc alatt jelzett az ajtó, hogy nyitva áll előttünk. Felkaptattunk a lépcsősorokon. Mielőtt még megállhattunk volna a megfelelő ajtó előtt, az kivágódott és Pandora eszelős feje jött velünk szembe.

-          Mintha azt mondtam volna neked, te denevérek szégyene, hogy a halat és a kutyát hagyd otthon.

-          Halat?!

-          Kutyát?!

-          Denevérek szégyene?!

-          Befelé! És kuss mindenkinek.

Betódultunk a kis lakás aprócska előszobájába. Pandora jó házi asszonyhoz méltóan egyből elvette a kabátjainkat és a nappaliba terelt minket. Leültünk a kis két személyes kanapéra. Úgy éreztem magam, mintha hering partin lennék. Pandora egy székre ült le. Miután minden formasággal megvoltunk Pandora belekezdett.

-          Nem gondoltam volna, hogy ezek is itt lesznek. Már a pióca barátod jelenléte is zavart volna. – intézte a szavait hozzám.

-          Pióca! Én meg eddig azt hittem, hogy jóban vagyunk. – méltatlankodott Jungkook, miközben a hosszú lábaival még nagyobb helyett kezdett követelni magának.

Ezt persze Memphis és Suho sem hagyhatta szó nélkül, így ők belekezdtek a szokásos viadalaikba.

-          Most, hogy nem figyelnek, – tette a székét mellém Pandora – itt az ideje, hogy átadjam, amit tudok.

Nem reagáltam, csak figyeltem őt. Vártam, hogy belekezdjen.

-          Tudnod kell, hogy az édesanyád soha nem akart elhagyni téged.

-          Hadd találjam ki. Nem volt más választása?

-          Igen. Valóban ez történt.

-          Gondolom megmentette vele az életemet. – mondtam kissé gunyorosan.

-          Nem csak tied. Édesapád életét is. De kezdjük a legelején. Mint már mondtam az anyád, Aria sellő volt. Nem is akármilyen sellő. Ő vezette a csapatainkat a nagyháborúk idején. Szörnyű idők voltak azok. Csak nem teljesen kihaltunk. – magyarázta halkan – Aria a végsőkig küzdött. Hősiessége miatt pedig hatalmas befolyást szerzett. Mindenki megbízott benne. Aztán egy nap eljött hozzám, azzal hogy terhes egy ember gyermekével. Tudnod kell, hogy mikor megszülettél ez még a törvényeinkbe ütközött. Azt tanácsoltam neki, hogy húzza meg magát egy időre, aztán pusztítson el téged, amint lehet

Leesett az állam.

-          Ne nézz így rám kislányom, messze ez volt a legméltányosabb tanács, amit egy sellő adhatott.

Jungkook lassan a kezemre tette a kezét és gyengéden megszorította. Időközben abbahagyták a kanapé elfoglalását és csak annyit tartottak meg a helyből, amennyi elég volt nekik.

-          Persze gondolhattam volna, hogy Aria nem fog rám hallgatni. Bár meg volt a befolyása, ezt még neki sem bocsátották volna meg. A találkozásunk után 8 hónappal megjelent az apád, a karján veled. Azt mondta Aria hagyott neki egy üzenetet. Azt mondta neki én magyarázattal szolgálhatok mindenre és szolgáltam is. Olyannyira, hogy az apád jobbnak látta, ha megfogadja az instrukcióimat.

-          Miféle instrukciókat?

-          Kislány, ha egy sellő oda adja a testét egy embernek az ember attól fogva minden lény számára sellő szagú lesz. Tudni fogják, hogy emberrel van dolguk, de azt is tudják majd, hogy ez az ember egy sellő számára fontos, tehát a gyengepontja. Vagyis el kell fednie a szagát. De egy sellő szagát csak egy módon lehet elfedni. Ha hitványabb ember van a közeledbe, mint a sellő volt.

-          Ezért van apám azzal a libával?

-          Igen.

-          És az anyám… vagyis Liliannal is ezért volt?

-          Igen.

-          De nem értem. Nem volt velem mindig. Lilian szinte soha nem volt velem. Nem fedte el a szagomat.

-          Nem, de a húgod ott volt.

-          A húgom nem hitvány!

-          Nem, de egy hitvány ember gyermeke. Úgy tűnik a te esetedben ez is elég volt.

-          Azt mondtad, hogy amikor születtem még törvénybe ütköztek ezek a dolgok.

-          Igen.

-          Akkor most mi a helyzet?

-          Miután a fejesek meg tudták, hogy édesanyáddal mi történt, úgy döntöttek a törvényeket megváltoztatják.

-          Akkor miért nem keresett meg.

-          Nem tudom. – Pandora sóhajtott egyet – Nem találkoztam Ariaval évek óta. Egyesek azt mondják öngyilkos lett. Mások azt, hogy a szülésbe halt bele, megint mások azt, hogy nem tud az új törvényről és bujkál. Mindenki hisz mindent.

-          És te mit hiszel? – néztem fel Pandorára.

-          Azt, amit a legenda tart.

Várakozóan néztem rá.

-          Hogy anyád megőrült. Vannak történetek ilyen esetekről. Persze senki nem tudja, hogy mi igaz és mi nem. Viszont voltak már szemtanuk ilyen esetekre. Persze azok, akikkel ez történt mind meghaltak, mert túl feltűnőek voltak. De nem, anyád nem halt meg. Ha halott lenne, tudnánk. Elég ellensége volt a háború miatt, aki eldicsekedett volna a meggyilkolásával. Ennyi lenne a történet. – mondta Pandora – Ideje távoznotok.

Ez a befejezés méltó is volt Pandora tartózkodó magaviseletéhez.

Szinte egyszerre álltunk fel és indultunk meg a kijárat felé. Kábán vettem fel a kabátomat és alig vártam, hogy kiléphessek a friss levegőre. A lépcsőház hűvöse is már megkönnyítette a lélegzést. Azt hittem, ha nem szabadulok ki, menten elsírom magam. Már láttam a bejárati ajtó üvegén át a szürkeséget és most nagyon is vágytam rá, hogy elvesszek benne.

-          Héj! – állított meg Jungkook.

Suho és Memphis nem vették észre, hogy megálltunk, így ők már ki is léptek az épületből. A szellő meglegyintette a hajamat és végig simogatta az arcomat.

-          Nem lesz semmi baj. Oké? Pandora csak találgat. Ha szeretnéd, az átváltozásod után meg is kereshetjük anyukádat.

Annyira gyönyörűnek találtam ebben a pillanatban, ahogy a szeme csillogott és már úgy beszélt, hogy biztos a jövőnk egymás mellett, hogy nem tudtam megállni. A nyakába borultam és kieresztettem pár könnycseppet. Nyugtatgatva simogatta a hátamat. Egy mély sóhaj után elengedtem és megfogtam a kezét. Megeresztett felém egy biztató mosolyt és kiléptünk a hideg levegőre, ahol a dolgok már nem szürkék voltak. Minden vörösben úszott. Egy rántást éreztem a jobb karomon. Lenéztem. Jungkook feküdt mellettem fennakadt szemmel még mindig a kezemet szorongatva. Kétségbe esve térdeltem mellé. Egy eszelős nevetést hallottam. Felnéztem. Song Hyun Jun, a hibrid tartott felém. Mikor közelebb ért láttam, hogy Im Seo Yun a hibridek vezetője áll mögötte hatalmas mosollyal az arcán. Ezek szerint ő nevetett. A lábánál Memphis rángatózott görcsösen. Mellettük éppen Suhot rágcsálta a többi hibrid. Mellettem egy nő állt, aki az ujjairól vért nyalogatott.

-          Fuss! – kiáltotta mögöttem egy hang.

Kivágódott az ajtó és Pandora vágtatott le a lépcsőn ordítva.

-          Fuss már te kis hülye préda, mert eljöttek érted az igazi vadászok.

-          Öljétek meg. – mutatott Seo Yun Pandorára, mire pár hibrid ott hagyta Suhot és megindultak Pandora felé, aki már ki is eresztette 10 centis karmait.

De mégis hogyan tudtam volna megmozdulni, amikor Jungkook vér egyre jobban terjedt az aszfalton. Már a csizmám talpát érte a tócsa. Jungkook pedig csak valamit motyogott még mindig fennakadt szemmel. És még ha akartam volna sem tudtam volna kifeszíteni a merev ujjai közül az enyémeket. Egy árnyék vetült rám. Ismét felnéztem. Az utolsó, amit hallottam a bőröm hangja volt, ahogy szétreped Hyun Jun erős fogai alatt. Jungkook pedig még erősebben fogta a kezemet.